Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )

Bakó Ferenc: Visonta településtörténete és népi építkezésének sajátosságai

nevű jobbágynak a gyöngyösi szekérút mellett „régi szérős kertye, most fövellője" van, vagyis a jobbágytelekhez tartozó gazdasági udvar vagy legalábbis ehhez hasonló rendeltetésű kert a belterülettől távol, a határban feküdt. Kézenfekvő, hogy ez a kert a jobbágy külső telkén, szántóföldjén terült el és kiszakítását a távolság tette szükségessé. A visontai határ benépesítése földesúri majorok-kai már nagyon korán megkezdődött. Eltekintve a szőlőhegyeken tákolt kezdetleges kunvhóktóL a földesurak már a XVIII. század első felében, a közbirtokosság korában tettek lépéseket ebbe az irányba. A közbirtokosság minden tagja megkapta ugyan évente az őt megillető járulékot, egyesek mégis törekedtek arra, hogy csak nekik szolgáló, saját jobbágyokat verbuváljanak, akik munkaerejére támaszkodva, majorgazdaságot szervezhettek. Ennek jövedelme teljesen a birtokost illette meg és ezzel elindult a későbbi feudál-kapitalista mezőgazdasági nagyüzem kifejlődése. Még kedvezőbb helyzetbe került a földesúr a közbirtokosság felbomlása után, mert a számára kiosztott földterületből a legtermékenyebbeket magánüzeme céljára vette igénybe, s csak a gyengébb minőségű földeket adta át jobbágyainak. Visontán 1750 körül alakultak meg az első majorüzemek, s 1770 előtt kettőről tudunk: az egyik szőlőtermelő, a másik szemtermelő major volt. 1788-ból ismerünk egy adatot, ami szerint a 2115 hold szántónak csaknem a fele, 1019 hold a földesúri magánüzemek számára volt fenntartva, ami 1945-ig 1278 katasztrális hold nagyságúra növekedett. A határban álló földesúri majorokat részben a kint lakó gazdasági cselédség, részben a faluból kijáró napszámosok dolgozták meg. A tanya épületei a társadalmi lét két végletét tükrözték, a nyaralók, a borospince mellé épített mulatószobák árnyékában a cselédség anyagban, technikában elmaradt, korszerűtlen lakásai húzódtak meg. A majorok sorsát is a földosztás pecsételte meg, 1945-ben nagyobb részüket lebontotta a lakosság, más részüket pedig állami és szövetkezeti szervek vették használatba. Visonta gazdasági életében a szőlőművelés mindig jelentős volt. A feudális szolgáltatási rendszer kedvezett ennek a rendkívül fontos mezőgazdasági ágazatnak, a szőlőparcellák nem tartoztak a jobbágy telekhez, csak dézsmát kellett utánuk adni. A szőlőskerteket árokkal és sövénnyel kerítették körül, aminek neve már 1752-ben is „szőlő gyepű". Később „egy-egy tábla szőlőbe csak egy út vezetett, a kerítésen kapu volt, azon belül állt a csősz kunyhó. A kunyhó előtti szabad térségen folyt a dézsmálás, itt működött a dézsmaszék" — írja Hacsavecz Béla. A filoxéravész előtt a szőlőskertek tele voltak kunyhókkal. Itt sajtolták ki a szőlőt és érés idején a család valamelyik tagja állandóan kint is lakott. Népi építkezés Egy falu társadalmának építő szokásai, a felhasznált anyagok, a célszerűségre, a szépségre való törekvés — vagyis a népi építészet a legújabb időkig erősen függött a közvetlen környezet adottságaitól, illetve a műszaki ismeretek színvonalától, amelyeket a társadalom kifejlesztett és gyakorolt. A természeti adottságok és a technikai tudás, mint a népi építkezést alapvetően irányító tényezők mellett olyanok is hatottak még, mint a gazdasági-társadalmi rétegződés, a jogi, törvény szabta tilalmak és lehetőségek, a gazdálkodás rendszere, a családi szervezet stb. Mindezek a tényezők tájanként, községenként változóan érvényesítették hatásukat, s ez magyarázza a népi építkezés megjelenési formáinak sokféle arculatát, különbözőségeit.