Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )

Bakó Ferenc: Visonta településtörténete és népi építkezésének sajátosságai

volt, jobbágyok vagy polgári személyek tulajdonában nem lehetett. A földesurak bérlőknek adták ki a malmokat, akik ezért „árendát" fizettek. A múlt század végén öt malomról van tudomásunk, s ezeket vagy a bennük működő molnárokról nevezték el, mint a Czövek- és a Flóri malmot, vagy egykori tulajdonosáról, mint az Orczy-malmot, vagy földrajzi helyzetéről, mint a Hidas-, vagy a Gödör malmot. A malmok egy részét úg} igyekeztek nagyobb teljesítményre és haszonra átállítani, hogy a vízikerékre kendertörő és kásatörőt is szerkesztettek. A vízimalmok általában az első világháborúig működtet napjainkban még kettő áll belőlük. Minthogy a malmok viszonylag nagy forgalmat bonyolítottak le, a legfontosabb irányokból utak vezettek hozzájuk és ez adja meg szervező jellegüket a település formájának kialakulásában. A Karácsondról Visontára vezető régi földutat „malo mút"-nak nevezték épp emiatt és már a malmok helyének kiválasztásakor is gondolhattak a közlekedési érdekekre. Innen eredhet egyes esetekben a Hidas malom, Hidi malom elnevezés. Az utak népi nevére Visontán két példa van egyébként, a Kis csapás és a Nagy csapás. A falu belterületéről a határba, a legelő felé vezető utakat nevezték így, egyiken a csikókat, a másikon a marhákat hajtották. A csapás szótáraink szerint kitaposott ösvényt, tehát kezdetleges utat jelent, a népi szómagyarázat szerint azonban „azért csapás, mert mikor a marhákat a legelőrül hajtotta haza a csordás, ott csapta el az állatokat, magukra hagyta őket, onnan maguk mentek haza." A falurészeken belül a település kisebb összetevői a telkek. A feudalizmus korában telek alatt a jobbágy teljes, kezelésében álló birtok állományát értették, aminek csak egyik része volt a falu belterületén fekvő udvar és kert. Ezt belteleknek mondták. Napjainkban a belteleknek két formája használatos Visontán: a keskeny, hosszú szalagtelek és a négyzethez közelálló formájú, kisebb méretű táblatelek. A szalagtelek általános, az egész falu ezekből áll, kivéve a Kúria területét, ahol a már ismert történelmi fejlődés következtében apró zsellértelkeket találunk. (7—8. ábra) Visonta mai telekformáinak kialakulásáról az alábbiakat tudjuk elmondani. A belső telkek szétaprózódása már igen korán megindult Visontán. A földesurak 1744. évi birtokfelosztása során ha a bizottság azt tapasztalta, hogy egy jobbágy telken — lünduson — több család lakik, akkor a telket a családok száma szerint szétdarabolta. Az 1770—71. évi úrbérrendezés egy egész jobbágytelek tartozékaként egy magyar hold nagyságú beltelket állapított meg, s a 28 és fél jobbágytelek 31 jobbágy között oszlott meg, 1848-ra azonban a 38 és fél jobbágy telken már 61 család lakott. Ezzel párhuzamosan emelkedett a zsellérek száma is. Míg 1771-ben még csak 21 családot számlálnak össze, addig 1848-ban már 90 zsellércsalád él a faluban. Mindez kétségtelenül a beltelekállomány növekedését és ugyanakkor az egyes telkek megoszlását is feltételezi. Nincs ugyan adat rá, de valószínű, hogy a Bene patak keleti oldala már a század elején kezd benépesülni, mert a lakosság ilyen nagy arányú növekedése megkövetelte ezt. (9. ábra). A XVIII. században a nagybirtokosok és a nemesek a megosztott beltelek rendszerét használták. A házat körülvevő lakóudvar mellett a falu egy másik részén gazdasági udvaruk is volt, amit kertnek neveztek. 1791-ben Beniczky Amália, néhai Frajzajzen Zsigmond özvegye, visontai beltelket bérbe adja Ősze András karácsondi jobbágynak. Abérleti szerződés részletesen leírja, az udvart épületeivel együtt, majd ezek mellett bérbe ad még „más oldalán a falunak pedig egy nagy szérős kertet, benne lévő két szarvasmarha istálókkal, két fészerrel, egy tökösakollal és utánnalévő füvello kerttel". Valószínű, hogy hasonló telekrendszert használt a nemes Bene család is. Jelenleg mintegy húsz család viseli Visontán ezt a nevet, de feltételezhető, hogy eredeti lakótelkük a templom közelében, onnan délkeletre volt, ahol még ma is áll egy 1858-ban épült házuk (Petőfi u. 24. sz.).