Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )

Hacsavecz Béla: A felszabadult Visonta és a „Reménység" Mg. Termelőszövetkezet története

Hídmérleg építésre Gépműhely építésre összesen: 224 000 Ft-ot 500 000 Ft-ot 26 697 000 Ft-ot Az előirányzatot szigorúan csak a koncepciós tervben meghatározott feladatokra lehetett felhasználni és a beruházási cél megvalósításának arányában folyósították. A megyei tanács, a Nemzeti Bank és az ipar a koncepciós beruházási összeget szigorúbban ellenőrizte, mint a célhitelt. A bányászat által érintett termelőszövetkezetek hasonló módon kapták meg a kieső kapacitás pótlására fordítható keretet. Abasár 32 milliót, 1973-ban még újabb 9 milliót, Markaz 31 milliót, Halmajugra pedig 18 millió forintot. Jól járt, vagy rosszul járt a tsz a kisajátításokkal? A visontai tsz feltétlenül rosszabbul járt, mintha az eredeti területén háborítatlanul dolgozhatott volna. A tsz-t 10 éves építési és telepítési tilalom sújtotta, ezért nem kaphatott beruházási kereteket, vele kapcsolatban hiteleket sem. Az egész megyében egyetlen tsz volt, amely hitel elengedést nem kapott. Járási szinten a tsz-ek átlagában 1970-ig 4 millió Ft-ra rúgott a hitel elengedés. A visontai tsz, mivel építési kereteket nem kapott, kénytelen volt tervesítés nélkül beruházásokat eszközölni. így a saját erejű beruházásainak egy része után sem kapott kedvezményt. Ez az összeg 10 év alatt mintegy 3 millió Ft-ot jelentett. A koncepciós pénzből megvalósított beruházások után kedvezményt nem kaphatott. Lényegében, amit a tsz a kártalanítást szolgáló koncepciós pénzből valósított meg, azt más tsz-ek állami támogatásból, illetve eltörölt hitelből valósították meg. Tehát lényegében a többi tsz-hez viszonyítva nem kapott kártalanítást, ill. azt kapta kártalanításul, amit más tsz-ek állami támogatásként kaptak meg. Hozzátéve ehhez, hogy egy sor olyan létesítményt is elvettek a termelőszövetkezettől, amiért semmiféle kártalanítást nem Fizettek, pl. 15 000 m

2 kövezett utat, mely a kistelepi szőlők között volt kiépítve. Hasonló nagyságú, a Nagytelepre vezető utat 1973-ban a tsz 4 millió forintból tudott megépíteni. Az ivóvíz, a határi kutak elapadása, az Öntözési lehetőség megszüntetése stb. a kártalanításnál nem lett Figyelembe véve. Hozzátesszük ehhez, hogy az ipar a tsz legjobb, síkvidéki, feketeföldű területeit, a legbővebb szőlőtermést adó ültetvényeit, a kertészetet és az oltványtelepet, tehát az átlagtól jobb gazdálkodási lehetőséget nyújtó részeket érintette. E területek az érte kártalanításként nyújtott 17 millió Ft-ot 4—5 évi gazdálkodási nyereségként kitermelték volna. Az épületek után kapott 9 millió Ft kártalanításból pedig az elvett épületek 50%-a sem volt pótolható. Az erősen ipari szemlélet a kártalanításoknál is úgy érvényesült, hogy egy objektum értékét igen alacsonyan értékelték, ha az mezőgazdasági ágazatba tartozott, viszont 4—5-ször annyira értékelték, ha az ipari célokat szolgált. Minden érintett tsz-nek, de különösen a visontainak lényeges hátrányt jelentett, hogy a kártalanítással és egyéb, az iparral összefüggő rendkívül sok tárgyalás (minden héten 4—5) a vezetés jelentős idejét lekötötte. Különösen az 1964—69 közötti időszakban a tsz-elnök munkaidejének felét az ipartelepítéssel kapcsolatos ügyek tárgyalásával töltötte el. A koncepciós terv elkészülte után pedig a vezetés munkájának nagy részét olyan létesítmények újból való létrehozására kellett fordítania, ami előbb már megvolt. Ha azt a szellemi és fizikai energiát, amit az iparral folytatott 10 éves, gyakran meddő vitára, ezt követőleg az elvitt értékek újbóli pótlására fordított a vezetőség és a tagság, háborítatlanul a termelési tevékenységre tudta volna fordítani, ma sokkal előbbre járna a termelőszövetkezet.