Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )
Kovács Béla: Visonta község középkori története
A táblázatból kitűnik, hogy a község a XVI. század második felében a szegényebb települések kategóriájába tartozott, hiszen csak egyetlen nagyobb gazdaságot találunk a fél évszázad folyamán. Számszerűen és arányaiban is az 1/8 teleknél kisebb zsellérgazdaságok száma a legtöbb, s a fél jobbágy teleknél kisebb területen gazdálkodók száma is nagy. A szőlőművelés a legjelentősebb ebben az időszakban, hiszen a vegyes gazdaságok csaknem mindegyikének is volt bizonyos nagyságú művelt szőlőterülete. A dézsmaösszeírásokból a gazdaságokban megtermelt bor mennyiségére is tudunk számítást végezni. Amint a mellékelt táblázatból kitűnik, ez a mennyiség a mai szemmel nézve nagyon kevés, még akkor is, ha a korabeli kezdetlegesebb művelési módot, a kisebb terméshozamú szőlőfajtákat, az esetleges természeti és háborús károkat is figyelembe vesszük. A község gazdaságainak bortermése a XVI. század második felében így alakult: Zsellér Szegény Féltelkes Gazdag Összesen gazdaságok évi bortermése literben 1549 95 612 - - 707 1576 2362 2959 5969 - 11290 1583 3988 6109 1334 - 11431 1596 2616 2946 1448 1524 8534 Az egy gazdaságra eső átlagtermés az évek sorrendjében 59, 290, 368 és 158 liter volt. A zsellérgazdaságok átlaga 19, 139, 234 és 82, a szegény gazdaságok átlaga 122, 246, 611 és 147, a féltelkes gazdaságok átlaga 597, 334 és 724, az egy alkalommal előforduló nagyobb gazdaság 1596. évi átlagtermése 1524 liter volt. (A bortermelésbe nem számítottuk bele a falu határában más falubeliek által megtermelt bor mennyiségét.) A hódoltság közel száz esztendejéről viszonylag kevés olyan forrást ismerünk, amelyek alapján a termelés módjára és mennyiségére vonatkozóan megnyugtató adatokat közölhetnénk. Az általános történeti fejlődés ismeretében elmondhatjuk, hogy a falu a jellegzetes jobbágyfalvak életét élte, egyaránt adózva magyar földesurának és alkalomadtán a töröknek is. A kettős^adóterhek szorításából csak a török kiűzése, 1687 után szabadultak meg, de jobbágyi jogállásuk az 1848-as jobbágyfelszabadításig megmaradt. Ennek a kornak nem kevésbé nehéz élete azonban már a falu történetének új fejezetét jelenti. JEGYZETEK 1. Béla király Névtelen Jegyzőjének könyve a magyarok tetteiről, (ford. Szabó Károly) Bp. 1892. 35. 2. Kovács Béla: A gyöngyöspatai vár ásatásai Archaeológiai Értesítő, 1974/2. 235-243. 3. Vajay Szabolcs: Géza nagyfejedelem és családja. (= Székesfehérvár Évszázadai I. szerk. Kralovánszky Alán.) Székesfehérvár, 1967. 100. lap utáni melléklet. 4. Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. I. Bp. 1900. 3-71. 5. CD V1II/2. 397-401. 6. Szentpétery Imre: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. II/3-4. Bp. 1961. 2887. reg. 7. Kniezsa István: Magyarország népei a XI. században. (= Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján. Szerk. Serédi Jusztinián.) Bp. 1938. II. 372-373. 8. Vajay i. m. L h. 9. Foltin János: A zázty-i apátság. Eger, 1883. 21. 10. Vajay i. m. i h. 11. Vajay L m. 93. 111. jegyzet. 12. CD V1II/2. 390. 539. Vö.: Vajay i. m. 99. 134. jegyzet.
