Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )
Kovács Béla: Visonta község középkori története
formában ugyan, de a középkori helyén áll, s mintegy megjelöli a középkori település központi részét. A templomot egy 1323-ban kelt oklevél is említi, s ebből megtudhatjuk azt is, hogy a községnek a templom melletti téren minden hét szombatján hetivásár megtartására is joga volt. A vásártartás jogát bizonyítja egy 1332-ben kiadott oklevél is. 25 A középkori falu területét szinte pontosan meg tudjuk rajzolni egy 1358-ban kelt oklevél alapján. Ekkor ugyanis Visontai János, István és Imre felosztották egymás között nemzetségi birtokaikat. Visontát nem az egyik vagy másik testvér örökölte, hanem a falut három részre osztották és mindhárom testvér egyenlően részelt. A keleti oldalon lévő részt, amely a kőhídtól Lebel teutonicus kúriájáig tartott egy üres telekkel János mester kapta. A másik utcarészt az alsó utca tartozékával és Lebel teutonicus kúriájával, amely a Halmaj felé eső részen volt, valamint apjuk Imre kúriájával és a templom közelében lévő malommal István tulajdonába került. A harmadik, Magyarfalu-nak nevezett utcát, amely a kőhídtól kezdődött, egy Tornhel nevű telekkel és egy ugyanott lévő halastóval Imre kapta. Megegyeztek a testvérek abban is, hogy csak a kőhíd körül szabad vásárt tartani, a vásárosok és mészárosok csak ott üthetik fel sátraikat. A vásár jövedelme az első szombaton Jánost, a másodikon Istvánt s a harmadikon Imrét illette meg. A vásár rendjét is ilyen sorrendben ellenőrizték a testvérek. 26 Az oklevélben szereplő helynevek, területmeghatározások nemcsak a falu topográfiájának megrajzolását segítik elő, de egyéb következtetések levonására is alkalmasak. A már említett Magyarfalu településrész azt bizonyítja, hogy a falu magyar lakossága mellett idegen nemzetiségűek is lakhattak a községben. János és István területének határán Lebel nevű teutonicus kúriája állt; a névből német eredetű telepesekre gondolhatunk. Az Abasár felé eső Magyarfalu területén lévő Tornhel minden bizonnyal toronyhelyet jelent, s a nemzetség korai lakótornyának helyét jelöli. (Ez talán a mai tanácsház kertjében állhatott, ott, ahol a közelmúltban több száz darabból álló bécsi dénárlelet került elő, s egyéb leletek is építmény meglétére utalnak.) Ez a több mint hatszáz éves leírás bizonyos mértékig a falu mai alaprajzára is ráillik. A település mostani szerkezetét is a patak illetve az út vonalvezetése határozza meg, s a jelenlegi falu középpontja ugyanaz, mint a középkorban: a templom és kőhíd környékén orsószerűen kiszélesedő téres rész. A település rendjére vonatkozóan nem ismerünk ugyan több középkori adatot, de megfigyelhetjük, hogy a település szerkezete a középkor óta alig változott. A virágzó feudalizmus idején kialakult jobbágytelkek sem változtatták meg a település szerkezetét. A XVI. század második felében a telkek legnagyobb száma öt volt: ez 35—40 jobbágycsaládot jelenthetett. A háborús időszakok alatt a telkek száma néha kettőre csökkent, majd ismét nőtt. A hódoltság alatt általában 2-3 telken éltek, telkenként 6—8 családdal. 2 7 Bár a XVI. század hadieseményei miatt és a hódoltság közel száz esztendeje alatt a falu lakosságának létszáma állandóan hullámzott, de az e korból származó összeírások családnevei között több olyat találunk, amelyeknek leszármazottjait a XVIII. század elejétől napjainkig nyomon tudjuk követni. így pl. 1549-ben említik a Tari és Adácsi nevűeket, akik a XVIII. század elején is a községben éltek. 1577-ben Zavarkó, Bernát, Huszár, 1605-ben Csöke és Bagi, 1696-ban Száz, Trubacs, Izrael, Harmon és Csató azok a családnevek, amelyek csaknem mindegyike a mai napig tovább él a faluban. 28 A lakosság egy része a török hódoltság ideje alatt is folyamatosan a községben élt, vagy ha rövid időre el is menekült, de mindig visszatért régi otthonába. A magyar családnevek mellett szép számmal találunk szlovák nevű családokat is. Ezeknek zöme Gömör megyéből szökött jobbágyként telepedett meg a faluban.
