Szabó László szerk.: Jászdózsa és a palócság (Tematikus és lokális monográfiák 1. Eger, Szolnok, 1973 )
Tóth Ilona: Határhasználat Jázsdózsán
tulajdonának." A fák használatáról a határban : " Több lakosok jelentik : hogy a határban a Kis berek és nagy éren át a Szöllőkig mintegy 5o darab vadkörtefák maradtak a tagosítás alkalmával nómoly lakosok birtokában."**^* " Határozat : ezek árverés utján történő eladása és a pénzt a tagosítás! költség fedezésére fordítja a község." Ugyanekkor szabályozták a közterheket ls, rendeletet hoztak az utak közös rendbentartására, stb. A tagosítástól Jászdózsán már egyenes ut vezet a már recens módszerekkel is tanulmányozható időszak művelési ágainak arányához, a földművelés termesztett növényeinek mennyiségi és minőségi tényezőihoz, az ekkor funkcionáló művelési rendszerekhez. A tagositás kétségtelenül ujabb gazdálkodási formák megjelenését, illetve elterjedését eredmónyezte : megszűnt a nyomáskényszer, áttértek a szabad gazdálkodásra, megszűnt az ugar, tarló, legelő közös legeltetése, valamint általánossá vált a tanyásodási folya — mat, a tanyásgazdálkodás kialakulása. A szabad gazdálkodás keretében az állandó földterület jó kihasználását megfelelő vetésforgó segítette elő. A vetésforgó azt jelenti, hogyan vetették a növényeket egymás után, milyen sorrendben, tehát a nyomáskónyszer csupán vetéskényszerré alakult. A korábbi nyomásrendszert felváltó hármas vetésforgóba az ugar helyébe már jórészt bekerültek a kapások, takarmánynövények. Ennek oka a megnövekedett lakosság számához mért határ szüksége, az egyre belterjesebbé váló istállózó állattartás elterjedése és majd a későbbiekben a tagositás után az örökösödéssel és a szabad adásrvétellel a földek újra elaprózódása, szétszóródása. Ugart már csak a több földdel rendelkező birtokosok hagyhattak leginkább a birtokukhoz mért arányban földjavitás, illetve az állat legeltetése céljából, esetleg kaszálásra. A róla lekaszált fű az u gar s zón a, vagy ugartakarmán; , Háromszori, de gyakran csak kétszeri szántás után a következő évben búzát vetettek bele. A talajjavításnak az ugar helyébe került takarmánynövényekkel /bükköny, here, lucerna, csalamádé/ és kapással /kukorica, répa/ történő módja az 191o-es években már általánossá vált. A századforduló táján kezdik trágyázni a földet rendszeresebben, bár még ekkor is sokan inkább tőzegnek eltaposva tű— 117 zelésre használták fel a trágyát. /. rétet és a legelőt is mindenki egyénileg használta, a legelőhasználat rendjét egyénileg szabta meg. Volt olyan rész, amelyet csak legelőnek, illetve csak kaszálónak hasz náltak, de többször a rétet az első, azaz az anyaszéna lekaszálása után, ill. a máso dik, sarnyúkaszálás után jó időben, araikor a nagytestű állatok nem tudták patáikkal öszszetörni a talajt, legelőnek használták. Mivel itt közös legelő nem maradt a tagositás után, az állatok egy részét t Jászkisér, Tiszasüly, ill. ritkán a szomszédos Tarnaőrs legelőire hajtották el, bérbe. Az egyre fokozódó gabonakonjunktura következtében, annak ösztönző hatására azonban megindult és a század elején már óriási méreteket öltött az idők folyamán lecsapolás sal víztelenített, még nagy kiterjedésű gyepek feltörése és ezeket a területeket is bekapcsolták a gabonatermesztésbe, ill. növénytermesztésbe. A növénytermesztés alapjául szolgáló szántóterület részaránya az 192o-as évekre már igon magas, csaknem maximális : a határ 73*59 %-a. állott szántóföldi müvelés alatt, mig vizsgálódásunk befejezésokor nem egészen 80 %, A szántóterületnek ezt a magas részesodését
