Szabó László szerk.: Jászdózsa és a palócság (Tematikus és lokális monográfiák 1. Eger, Szolnok, 1973 )
Barna Gábor: A jászdózsai lakodalom
Másnap, - azaz régebben kedden - az ifjú pár a menyasszonyos házhoz, a menyasszony szü-, leihez ment ebédre. Rajtuk kivül az ebéden már csak a legközelebbi rokonok voltak jelen. Tehát általában a két család, a menyasszony és a vőlegény családjának tagjai. A századfordulón, de manapság is ezzel ért, ill. ér véget a lakodalom. Az ifjú házaspár néhány könnyebb nap utánj - bár uj körülmények közt, uj környezetben - folytatta korábbi megszokott munkáját. Ezek a napok sem teltek el tétlenül. Volt mit helyretenni, el — rendezni a nagy esemény után, hogy aztán már semmi se zavarja munkájukat, megszokott életüket. A kölcsönkért holmikat visszavinni, elmosogatni, a sátrat elbontani, stb. Manapság pedig a kölcsönzőbe kell visszavinni mindent. Bár ezek a munkák a századfordulón sem hiányoztak a lakodalom utáni események közül, volt még egy esemény, ami valóban végleg lezárta a lakodalmat. Ez pedig a kikolompolás szokása volt. Az esküvő után pár nappal, ritkábban egy-két hét múlva, az ifjú férj legénycimborái öszszebeszéltek, hogy az uj embert kikolompolják. A megbeszélt nap hajnalán kolompokkal, csengőkkel, tepsivel, ostorral, mindenféle" zajos szerszámmal felszerelkezve gyülekeztek. Volt olyan legény, aki elkérte erre az alkalomra a falu kondásénak a kürtjét is. Ezekkel aztán hatalmas zajt csapva körüljárták a házat, ahol az uj pár lakott. A nagy lármára nemcsak a háziak, hanem a szomszédok is felébredtek. Az uj embernek pedig ki kellett jönni. Őt aztán "felölelték", vállukra kapták és vitték a faluban körös-körül kolompszóval kisérve. Amelyik kocsmánál azután jónak látták, oda bementek mindannyian és a kikolom polt ujember számlájára ittak. Azt aztán ki kellett fizetni, bérmekkora hitelt is esi — náltak. Emiitik, hogy gyakran nem a lakóházhoz mentek, hanem a kertekben bújtak meg. Akkoriban, - a századforduló idején - még sok embernek az istállója a kertekben volt. A férfiemberek pedig idejük nagy részét ott töltötték, gondozták a jószágot. Esténként pedig kártya, ital mellett el is tanyázgattak. No, hajnaltájt is kijártak a kertbe, meg etetni a jószágot. A lesben álló legények pedig ekkor kapták el az ifjú férjet és vitték magukkal,hatalmas zajt csapva,valamelyik kocsmába. A távolabb lakók a nagy zajra ilyenkor már tudták, hogy melyik ifjú férjet kolompolják ki. Gyakra olyankor fogták el az uj embert, amikor a hajnali misére ment. Idősebb adatközlőim arra is emlékeznek, hogy a kikolompolás alkalmával a legények tüzet is gyújtottak. Azon az uton, ahol a kocsmába vitték az újdonsült férjet, hol itt, hol ott raktak szalmából kis tüzet, amit aztán a kikolompolt embernek ét kellett ugrani. Ezt még olyan esetben is megcsinálták, ha több kocsmába is elmentek. A kocsmák közötti útszakaszon is egyre-másra gyúltak és lobbantak el a kicsi tüzek. Arra is volt példa,hogy a nagy "körmenet" és a kocsmai ivászat előtt a ház udvarán raktak tüzet és azon ugrat ták át a kiszemelt ifjú férjet. Az soha nem fordult elő, ahogy mondják, hogy a kolompszóra nem jött elő az uj ember. " Muszáj volt", tudta, mert különben kihúzták volna az ágyból is.Másrészt olyan esetet ls emlegetnek, hogy az uj ember szántszándékkal,elfogatta, kikolompoltatta magét, hogy véletlenül " ki ne maradjon " ebből a szokásból. Kimaradása - ugy látszik - szégyen nek számított.
