Szabó László szerk.: Jászdózsa és a palócság (Tematikus és lokális monográfiák 1. Eger, Szolnok, 1973 )

Gulyás Éva: Jászdózsa néphite

Asszonyra, emberre, akiknok Összeért a szemöldöke, csunyaarcu volt, azt mondták : bo­ szork ány. Csütörtök volt a napjuk, ilyenkor, ha emlegették is, azt mondták : " ott ma­radjanak, ahol rájukesteledik ". Elváltozott alakban végezték rontó műveleteiket / pl. kutya, macska, béka, stb. /, s igy nem lehe-tett megölni okét, ellenben az ütés jegyeit visszaváltozés után is magu ­kon viselték. Éjjel állat képében megrontotta az embereket, állatokat. Különösen a gye­rekágyas asszonyokat óvták tólük. A boszorkányrontás ellen többféleképpen védekeztek. Sus kenyeret tettek kí az asztalra és utána szóltak,: " Elgyere holnap sós kenyérre ! " Aki másnap először jelent meg, az volt a boszorkány. Vagy rászóltak, hogy " Az a ke­reszt törjön össze, amirül Jézust levették. " Ajtókilincsre kötött gatyamadzaggal vagy olvasóval is el lehetett fogni. A boszorkány éjszaka kutya képében kisértette az embereket, megrontotta, megétette a szerelmeseket. Egyik legjellemzőbb rontó művelete a tejhaszon elvétele, a tehén megrontása. Ha a tehe­net megsimította, elment a haszna. Éjjel állat képében / macska, béka / megszopta a te­henet, a túrót kiokádta és rétest sütött belőle. Aki megette, az rontásban volt. Többféle módon igyekeztek megelőzni a tehénrontást. A tehén tőgyére fejés után keresz ­tet vetettek. Az újszülött borjut magvakkal szórták körül és megitatták vele az első fe­jés tejet védekezésül. Naplemente után nem adtak ki tejet a házból, vagy ha mégis sót vetettek bele. A falubeli "bűbájos asszonyok" május elsején napfelkelte előtt szedték a mezőn a harma­tot abrosszal. Otthon a tehenet megcsapkodták az abrosszal, megtörölték a tőgyét vele és a kicsavart harmatot megitatták a tehénnel, hogy haszna legyen. Ha a boszorkány másnak a földjéről szedte fel a harmatot, nem a sajátjáról, akkor elvitte vele a tehén hasznát. Másik igen jellemző tulajdonsága a szemverés. Ugy tartották, hogy akinek összeér a szem­öldöke, szemmelver. Nemcsak a boszorkány, de a szemmelverő ember is rendelkezik ezzel a tulajdonsággal, csak ő akaratán kivül árt. Ha napfelkelte előtt a napba vagy az ajtósark­vasra nézett, aznap nem ártott a szeme, A szemveréstől különösen a gyerekeket és a jószá­got óvták. A szemmelvert gyerek részére szenes vizet csináltak, vagy füvekben fürösztöt­ték meg. A megrontott aprójószágot megfüstölték karácsonyi morzsával, vagy a szentelt füvek keverékét / urnapi sátorfü, virágvasárnapi barka, szentelt buza / parázsra tették és afelett forgatták meg. Mégis a legelterjedtebb eljárás szemmelvert jószág gyógyításá­ra a pendelyen való átbúj tatás volt, amelyet adatközlőink kérésünkre be is mutattak. Az eljárás menete a következő : a jószágot napfelkelte előtt háromszor átbujtatták vissza­kézből a pendelyen, miközben egy másik személy minden átbúj tatásnál hugyos seprűvel visz­szakézből megszentelte az állatot / ld. fotók /. Ha a szemmelverő ember rontotta meg az állatot vagy gyereket, akkor kértek a hajából, gatyamadzagjából egy darabot, azt parázs­ra tették és azzal füstölték meg. Mesélik, hogy a boszorkány addig nem tud meghalni, amig át nem adja a tudását. Halálakor kezét nyújtja és aki ilyenkor kezet fog vele, arra száll a tudománya. Aki nem akarta* - 119 -

Next

/
Thumbnails
Contents