Szabó László szerk.: Jászdózsa és a palócság (Tematikus és lokális monográfiák 1. Eger, Szolnok, 1973 )
Szabó István: Egy jászdózsai család genealógiája
tudják nyújtani vérrokonsági alapon támasztható vagyoni igényeiket, A rokonsági azaz vérségi kapcsolatok vagyonszerzést szolgáló igazolása a középkorban Európaszerta általános. Az uralkodók éppolyan buzgalommal igyekeznek egy-egy ország uralkodóival való - mégha oly távoli - vérségi kapcsolataikat is igazolni /csak ők természetesen nagyobb tétért, az ország trónjáért/, mint udvaroncaik egy-egy birtokrészért, egy darab erdőért, A Habsburg ház, vagy Ulászló sem azért uralkodnak Magyarországon, meri a hozzánk legközelebb•eső országban éltek, hanem mert köztudomésu volt, hogy az Árpád-házhoz vérségi kapcsolatok fűzték. S birtokgyarapitó szándékaikban miért lettek volna kivételek ez alól az általános törvény alól éppen a jászok ? Nem is voltak. Csakhogy az általánosan elterjedt Írásbeliség előtti időben a rokoni szálak bizonyításának nem az oklevelek, hanem a szóbeliség volt az általános és elsődleges formája. Nemcsak az alacsonyabb rendű /pl. a földművelő életmódot folytató jászok/, de még a birtokos nemesség körében is. Világosan kiderül ez Eötvös Károlynak a Budapesti Napló I898.január 23-1 számában közölt Íráséból : " ... Minden nemes embert legjobban védte birtokában az, ha be tudta bizonyítani, hogy ő ennek vagy amannak a nemzetségnek ahhoz az ágazatához tartozott, amelynek őse szerezte a birtokot, tehát minden nemes embernek ismernie kellett a családfáját... Werbőczy szerint hatvan éven tul nem terjedő időn tanúvallomásokat is lehetett tekintetbe venni, hogy valaki bebizony it-sa a nemzetiség valamely ágához való tartozását. Erre valók voltak az atyafi-látogatások. Egész családok fölkerekedtek, elmentek a harmadik vármegyébe, magukkal vitték a fiatalokat is 5 az öregek, akik talán harminc év óta nem látták egymást, vidám beszélgetésben töltötték az estéket, elkérdezősködtek a távoli rokonok felől, családjuk szaporodásáról, vagyonukról. Az ilyen atyafi-OLátogatásokon házasították össze a fiatalokat. Ünnepek alatt templomba kellett menni. S minthogy az atyafi-látogatások ünnepekre estek, a rokoncsaládok elmentek együtt a templomba. Ha ezután akadt pörlekedő, könnyű volt tanukat szerezni, mert voltak akik emlékeztek rá, hogy ötven esztendő előtt például a Bodacsalád meglátogatta, mint vérrokont a Kenessey-csalédot, tehát atyafiak, mert együtt voltak a templomban. A leveleB ládákat örökkön meg nem őrizhették, elpusztította azt tüz, a török, a tatár, a német, meg az egér, igy hát fönn kellett tartani az atyafi látogatást, nehogy akadjon vértagadó, aki birtokéból kiforgassa a nemesi családot." Ez Jászdózsé n is megtalálh ató. Példaként szolgáló családunk leszármazottjai : Papp Erezné - mint emiitettük - jóllehet fiatal asszony, mégis emlékezetből, több generációra visszanyúlóan olyan pontosan és teljességgel megnevezte,saját ágának leszármazottait, hogy azokat az anyakönyvekből sem volt szükséges kiegészíteni. Ugyancsak 6 bocsájtotta rendelkezésünkre azt a kisebb ládányi mennyiségű, családjára vonatkozó Írásos anyagot is, amelyben a zömmel birtokügyekre vonatkozó, nagyapáktól, unokatestvérektől, s más különböző fokú vérrokonoktól származó adásvételi szerződések, hagyatéki végzések, adóivek voltak,SÍ amelyek kétségtelenül Igazolják, hogy a birtokgyarapitás céljából tudnak még a legtávolabbi - sokszor nem is a községben élő - vérrokonaikról is, pontos értesüléseik vannak azoknak sorsáról, vagyoni helyzetéről, A vagyonragasztás érdekében természetesen ők maguk nem tesznek semmiféle különbséget férfiés nőági leszármazottak között. A vérségi együvétartozás hagyományait ugyanúgy örökitik a - I06 -
