Szilasi Ágota, H.: Örökségünk védelme és jövője 5. - Váraink. Múlt, jelen, jövő. A Dobó István Vármúzeumban 2019. április 25-26-án megrendezett Tudományos Konferencia tanulmánykötete - Studia Agriensia 38. (Eger, 2019)

Kocsis Edit: Előzetes jelentés az egri vár 217-es ásatásából származó kályhacsemépkről

KOCSIS EDIT köze nem volt sem Diósgyőr, sem Ónod várához.17 Talán egy kassai műhely készíthette a szóban forgó csempéket, amelyeket mindkét várból megrendeltek. 17-18. század A 17. században, a török kézen levő várban balkáni típusú, kannelúrázott peremű, mély, zöld mázas szemekből állítot­tak fel fűtőberendezéseket. Ugyanakkor valószínű, hogy a várban az elfoglalása idején álló csempés kályhákat sem bontották el rögtön, hanem jó ideig még használhatták őket, s csak a 17. század folyamán kerültek kidobásra, már a törökkori szemétanyaggal együtt. Igen értékes darabok kerültek elő a török idők utáni vissza­foglalás korából is. Számos töredéket találtunk a huszáros - Szent Mihályos kályhából is - mind zöld mázas, mind fe­hér, vagyis mázatlan, csak angóbbal bevont kivitelben. Való­színűleg két kályha készülhetett: egy zöld és egy fehér színű változat. A kályha felépítését már Kozák Károly rekonstruál­ta - egy párkánycsempét és egy oromcsempét is idesorolva. A fűtőberendezés egy angóbos bevonatú fehér csempékből felállított rekonstrukciója ma is a kiállításban látható. A hu­száros és Szent Mihályos csempékkel együtt kerül elő gyak­ran egy kétfejű sasos csempetípus is, amely szintén fadúccal készült, és már Kozák Károly is felvetette, hogy faragásában nagyon hasonló a huszáros és a Szent Mihályos csempék­hez, s feltehetően azonos kályhához tartoztak. Ráadásul a Szent Mihályos kályha csempéin kívül ez a csempetípus az, amelynek ugyancsak zöld mázas, és fehér, csak angóbbal bevont példányai is vannak.18 Valószínűleg ez a kétfejű sasos csempetípus is a Szent Mihályos kályhához tartozott. S ha ezt a gondolatmenetet követjük, talán még egy töredékesen ismert, ugyancsak zöld mázas és fehér angóbos változatban megtalálható, fütókutya motívumos középpárkány típus is sorolható még ehhez a kályhához. Még számos, egymástól is nagyon különböző, kétfejű sast ábrázoló kályhacsempe található meg az egri vár anya­gában,19 ezek közül 2017-ben többféle megformálású, kivitelű csempét mi is találtunk. Némelyik zöld mázas, és kvalitásosabb kivitelű darab (9a. kép),20 de akadnak na­gyon elmosódott lenyomatú, vagy némiképpen félreértett darabok is. A legkülönlegesebb közülük egy épségben elő­került, vörös, mázatlan, szép lenyomatú példány, amelyen a szokásos osztrák - burgundi címer helyett egy teljesen félreértett címert helyeztek el a sas mellkasán. (9b. kép) A kétfejű sassal díszített csempék - jobb minőségű vagy egy­szerűbb kivitelben - igen gyakoriak voltak a Habsburg 17 A bravúros megfejtés Tomka Gábor nevéhez fűződik. Tomka 2011.291. 18 Kozák 1965b. 52-60. 19 Kozák 1963b. 165-200.; Kozák 1968.117.14.kép. 20 A képen látható csempetípus mázatlan változata Szendiő várából ismert. Tomka 2011b. 588.3. képi. 8a. kép Az „MBC” monogramos tapétamintás csempe töredékei (fotó: Kocsis Edit) 8b. kép Az „MBC” monogramos csempe rekonstrukciós rajza (rajz: Kocsis Edit) 85

Next

/
Thumbnails
Contents