Szilasi Ágota, H.: Örökségünk védelme és jövője 5. - Váraink. Múlt, jelen, jövő. A Dobó István Vármúzeumban 2019. április 25-26-án megrendezett Tudományos Konferencia tanulmánykötete - Studia Agriensia 38. (Eger, 2019)
Buzás Gergely: Jelentés az egri vár 2016-2017-ben lezajlott régészeti kutatásairól
BÚZÁS GERGELY körül: ennek a tatárjárás után betöltött északnyugati végét a gótikus püspöki palota alatt találtuk meg. Itt, az épület sarkánál az árok derékszögben észak felé fordult és kiszélesedett, feltehetően a benne összegyűlt esővíz kivezetése érdekében. A falakkal övezett vár területén több épület is állhatott. A déli részen, a múzeum mai igazgatósági épületének kapuja előtt vízvezeték-építés során Kozák Károly,13 majd Nagy László14 is jelentős falmaradványokra bukkant, a terület középső részén pedig szintén Nagy László, majd mi is kisebb kváderfal szakaszokat tártunk fel. Szintén a 13. századból származik egy cölöplyuk-sor, melyet a 12. századi püspöki palota nyugati homlokzata előtt tártunk fel, s ami valamilyen faépítménynek lehet a maradványa. Ennek keltezését a cölöplyukakból előkerült 13. századi kerámiatöredékek teszik lehetővé. Később, de még a tatárjárás előtt elbontották a székesegyház délnyugati sarka előtt álló korai palotaépületet, és a helyén egy L alaprajzú, íves sarkú várfalat építettek az emeletes kápolna és a 1200 körül épült várfal délkeleti sarka között. E várfalnak a teljes keleti szakaszát feltártuk, nyugati végének pedig egyetlen kősorát találtuk meg a később ráépült provizori palota délnyugati sarka alatt. Az új falszakasz azonban nem épült közvetlenül hozzá a régebbi falsarokhoz: a kettő között fennmaradt a vár belsejébe vezető rámpa. A fal keleti oldalán egy ajtót alakítottak ki, amely a székesegyház nyugati homlokzata előtti, kőburkolattal fedett térre nyílott. A székesegyháztól nyugatra feltárt kőpor és kősifra rétegek a székesegyház nyugati részének 12. század második felére keltezhető építkezéseihez köthetőek, az íves sarkú várfalat pedig ebbe a kőpor rétegbe alapozták bele. E fallal egy időben készült az a kőburkolatos szint is, amelyre a fal ajtaja nyílott, és amely a románkori székesegyház szintjéhez igazodott. Ez aligha értelmezhető másként, mint a székesegyház főhomlokzata előtti térként, amelyet a várfallal együtt a románkori székesegyház nyugati részének befejezését követően alakítottak ki. Megállapítottuk, hogy a Kozák Károly által ezen a területen egy csatornaásás során megfigyelni vélt falszakasz (ami Kárpáti János publikált véleménye szerint egy második rotunda maradványa lehetett)15 valójában a későbbi beásásokkal számos helyen áttört tér-kőburkolatnak a maradványa lehetett. A tatárjárás utáni építkezések (6. ábra) Megállapítottuk, hogy tatárjárás idején a káptalani kolostornak mindössze a nyugati és északnyugati része élte túl a pusztítást. A tatárjárás pusztításai után a romos káptalani 13 Kozák 1987. 14 Nagy 2015.70-73. 15 Kárpáti 2010.58 65. kolostort nem állították helyre, de az épületegyüttes nyugati és északnyugati részét nem is bontották el. Kozák Károly 1975-ös ásatásából tudjuk, hogy a négy belső pilléres, emeletes kápolna belsejét vastag égett réteg fedte, amely tűzvész általi pusztulásra utal. Ezt követően a két nyugati pillér lábazata fölé egy ajtóval áttört válaszfalat építettek. A négypilléres épület leégése után, a válaszfal építésekor kialakított járószint egyezik a tatárjárás után, a 13. század második felében kiépült gótikus székesegyház külső szintjével, így feltehetően az égésréteg a tatárjárás írott forrásokban is dokumentált rombolásával függ össze. A székesegyház Dörögdi Miklós püspök sírjával keltezett, 14. század közepi nyugati homlokzatának építése során bontották el végleg az épületet. A tatárjárás után jelentős építkezések indultak a fallal övezett püspökvár területén. A vár délkeleti részén, a székesegyház tengelyéhez igazodva egy kváderfalú épület készült, amelynek csak kis részlete maradt meg az itt zajló későközépkori építkezések után, így teljes alaprajzát és funkcióját már nem tudjuk hitelesen rekonstruálni. Az épületnek csak az északnyugati belső falsarkát találtuk meg, a külső falsíkokat a ráépült későközépkori provizori palota falai elpusztították. Feltételezzük, hogy a provizori palota pincéjének északnyugati falszakasza is ehhez a 13. század második feléből származó épülethez tartozhatott, ennek ugyanis vegyes, tufakváderekből és tufa tört kövekből épült falazata eltér a provizori palota többi falától, illetve a palota nyugati fala utólag épült hozzá ennek déli síkjához, és a palota pinceajtaját is utólag vágták ebbe a falszakaszba. Sajnos ennek a falszakasznak a maradványait a tőle északra feltárt, vele azonos tájolású, 13. század második feléből való falsarokkal a provizori palota későbbi falai elvágták. A 13. századi épület keleti falát a provizori palota pincelejárója pusztította el. A legjelentősebb építkezések az északi oldalon folytak a 13. század második felében. Megfigyeltük a későbbi gótikus püspöki palota északi falának belső rétegét képező, kváderkövekből épült külső várfalat, amely a mai északi kaputól nyugatra déli irányba fordul. Ezen a szakaszán egy eredeti ajtót is feltártunk. E várfal keleti szakasza alatt tártuk fel a tatárjárás előtti káptalani kolostor északi árkát. Az árok nyugati végének faszenes betöltéséből 13. századi kerámia és nagy mennyiségű fehérmárvány töredék került felszínre. Ez utóbbi darabok a románkori székesegyház 1200 körül készült szentélyrekesztőjéből származtak: számos profilált töredék mellett egy madáralakkal és szőlőindával díszített párkánydarab, és egy hasonló díszítésű, a szentélyrekesztő fülkéi közti ívháromszöget kitöltő faragvány került elő. A szentélyrekesztő feltehetően 1241 -ben, a 57
