Szilasi Ágota, H.: Örökségünk védelme és jövője 4. - Kertek. A Dobó István Vármúzeumban 2018. február 8-9-én megrendezett Tudományos Konferencia tanulmánykötete - Studia Agriensia 37. (Eger, 2018)
Baráz Csaba: A hajdani Szőlőskepuszta promonotóriuma - Régi szőlőhegyek maradványai és a Bükkaljai kőkultúra emlékei a Bükkalján
— ÖRÖKSÉGÜNK VÉDELME ÉS JÖVŐJE 4. Az 1724. évi összeírás a város határában nyolc nagy, öszszefüggő szőlőterület (szőlőhegy és puszta) nevét sorolja fel: Hajdúhegy, Ráchegy, Almagyar, Cegléd, Egerszalók, Kocs, Szőlőske, Tihamér. A szőlőparcellák összes területe ekkor 1166 kataszteri hold. 1789-ben a nagyarányú telepítések következtében már 3993 kh a szőlőterületek kiterjedése (a város és határának összterülete: 7493 kh). Az egri szőlők birtokosai szinte teljes mértékben maguk az egri lakosok voltak. A Bükkalja szőlőtermeléséről a 19. század közepétől állnak rendelkezésünkre pontos, számszerű statisztikai adatok.5 6 7 1865-ben a Bükkalján (Eger nélkül) 8649 kataszteri hold (=4977 hektár) szőlőterület volt. Az 1880-as évek közepén megjelent filoxéra az ültetvények jelentős részét elpusztította: 1895- ben már csak 2701 kh (= 1553 ha) szőlőt találni a Bükkalján. Szőlőskepuszta promontóriuma (Mész-hegy, Nyerges-tető) „Az egri ember bármikor képes lett volna meghalni a földjéért” - hangzik ma is egyöntetűen a hóstyai emberek szájából. A szőlőbirtok mindenkor nagy megbecsülésnek örvendett, hiszen a város szőlő-monokultúrája révén ez volt a megélhetés kizárólagos alapja.6 7 Egy ilyen szőlő-monokultúrás borvidéken a szőlősgazda (a kapás vagy a napszámos) az év javarészét (koratavasztól késő őszig) a szőlőben (a szőlőskertben) töltötte, hiszen a szőlő a leghosszabb vegetációs periódusú növény, amit a tenyészidő alatt - a metszéstől a szüretig - folyamatosan gondozni kell (5. kép). A szőlősgazda ugyan a hóstyai házakban élt, de a második otthona a megélhetést jelentő szőlő volt - ahol tehát ideiglenes hajlékot alakított ki: vagy a jól faragható riolíttufába sziklahelyiséget „vágott”, vagy a helyben fejtett terméskőből, kváderkőből kunyhót épített. A szőlősgazdának a szőlő, a pince és/vagy a présház jelentette a szőlőbirtokot. Ha tehát a szőlő (szőlőskert, a szőlővel beültetett dűlő) távolabb volt a várostól (falutól), akkor a szőlőben kunyhó (épített falú házacska: 6. kép) vagy bújó (kőzetbe faragott helyiség: 7. kép, 8. kép) szolgált hajlékul, szerszám és egyéb javak raktárául. A bükkaljai szőlőkben csak a legritkább esetben alakítottak ki bor tárolására szolgáló pincét, melyek általában a település szélén pincecsoportokba, pincefalvakba rendeződtek.8 Míg a Dunántúlon tehát a szőlőben, a szőlőhegyen történt a szőlőfeldolgozás és a bortárolás is, azaz a szőlőterületen állnak a gazdasági épületek is (présház, pince),9 addig az Észak-magyarországi-középhegység vidékén a bortároló helyeket nem a szőlőben alakították ki, hanem a településről a szőlőbe vezető dűlőút mentén, leginkább a faluhoz közeli pincedombon, völgyben: ahol a pincéket csoportosan vágták a kőzetbe (pincesor, pincecsoport, pincefalu). A bükkaljai szőlőhegyeken (pél-5 Nagy 1978.; Nemes 2007. 6 FajcsAk 1990. 7 Mártonffy 1854a.; 1854b. 8 Bakó 1961.; u.ő.1977. 9 Laposa 1988. 5. kép Az egri szüret ábrázolása a 19. század közepén (Kubinyi Ferenc - Vakot Imre (szerk.): Magyarország és Erdély képekben IV Pest, 1854.72. oldal) dául az egri Nyerges-tetőn és a Mész-hegyen, vagy a szomolyai Nyárjason) - néhány pince mellett - ideiglenes hajlékokat (bújókat, kunyhókat) találunk. A bükkaljai borospincék közül a legegyszerűbbek és legrégebbiek az épület nélküli lyukpincék, földalatti járatok : az 5-10 méter mély pinceágba egy keskeny folyosó (esetenként lépcső), a torok vezet le. Az ilyen torokpincék általában a lakótelkekhez 6. kép Felújított kőkunyhó a Mész-hegy tetején (fotó: Baráz Csaba) csatlakoznak, de külön pincecsoportokat is alkotnak pl. Egerben a Kisvölgy utcában, a Szálában a Nagykőporoson, Felnémeten, Szomolyán. Mivel a torokpincékben csak bort tárolnak, ezért a szőlőprés és a kádak a lakóhelyi ingatlanon vannak, a szőlőt ott dolgozzák fel.10 A borházas (v. présházas) pincék ún. pincecsoportokat, pincesorokat alkotnak a települések szélén, a szőlőkbe vezető dűlőutak mentén. Az egri, hajdani városfalon kívüli pincecsoportok leghíresebbike a Szépasszony-völgy, a Kőporos, a Tihamér és a Kőlyuk. A két Szala (Árnyékszala, Verőszala), a 10 Bakó 1961. 98
