Szilasi Ágota, H.: Örökségünk védelme és jövője 3. A Dobó István Vármúzeumban 2017. február 9-10-én megrendezett Tudományos Konferencia tanulmánykötete - Studia Agriensia 36. (Eger, 2018)
Dobesch Pál: A megyeházi püspökportrék rokokó díszkeretének restaurálása és rekonstrukciós kiegészítése
DOBESCH TÁL DOBESCH PÁL MEGYEHAZI PÜSPÖKPORTRÉK ROKOKÓ DÍSZKERETÉNEK RESTAURÁLÁSA ÉS REKONSTRUKCIÓS KIEGÉSZÍTÉSE Gondolatok az ornamentikáról Faszobrász vagyok. Az inas éveimet is beleszámítva 47 éve dolgozom a szakmában. Faszobrászat - szakmámnak ez az elnevezése kissé csalóka, mert elsősorban nem szobrokat készítünk, hanem ornamentikát. Valójában a pontos megnevezés: díszítő szobrászat lenne. A díszítés a 20. század bizonyos periódusaiban bűnös „csicsának” számított. Erről a sokak szemében „csicsának” tekintett dologról szeretnék beszélni. A szépre, díszítésre való törekvés a távoli múltba nyúlik. Az ornamentika megnyilvánulása már az ókori Egyiptomba is visszavezethető, ahol a növényekből: sásból, papirusznádból szőtt-font-kötözött házakat, szertartási pavilonokat építettek. A tudás fejlődésével és az anyagi erő növekedésével ezek a formák, növényi elemek tovább éltek az új anyagok megjelenésével, a kő és bronz felhasználásakor is. Az antik görög építészeti tagozatok is magukon viselik, hogy a szentély eredetileg fából készült. Azonban, amikor az anyagi erők felhalmozódnak és a tudás is megvan, már örökké való anyagból lehet házat építeni az isteneknek. A görögöktől indult el a két leggyakrabban használt ornamentikus motívum. A csiga, amely a kos szarvát stilizálja, a bőség és növekedés jele. A másik elem az akantuszlevél, ami 2500 éven át formálta az európai díszítő művészetet. A kor stílusainak megfelelően változott, de az alapszisztéma változatlan maradt. Egy pontból kiindulva történik a szétágazás, míg a levélvégek koronként változnak. Az ornamentika, a díszítő szobrászat különböző korok különböző stílusain keresztül, egymásból szervesen fejlődtek tovább: görög, római, román, gót, reneszánsz, barokk, rokokó, klasszicista, egészen a szeceszszió stílusáig. Ezek a formák szépséget és harmóniát sugároznak. Ez a történelmi sor a 19. században újra végigismétli önmagát a neo stílusok formájában, és az eklektika zsákutcájában végződik. A megújulás lehetőségét az Art Nouveau, a szeceszszió nyújtja. Azonban a nagy háborúban Európa elpazarolta anyagi erejét, így erre a munkaigényes művészetre - az ornamentikával átitatott díszítő faszobrászatra - már nem marad elég pénz, így 1916-ra el is hal. A nagy háború után a nagyipar még csak egyenes formákból tudott sokat, gyorsan termelni. A technológiához és a szűkös pénzügyi helyzethez alkalmazkodva az új művészeti irányzat, a Bauhaus veszi át a szerepet. Az avantgarde absztrakt művészete lesz a 20. század „ornamentikája”. Ez az irányzat már elszakad az élővilágtól, az ipari formákat, az egyeneseket, a szervetlen anyagot utánozza. Azonban az emberek ősi ösztöne a díszítés, a szépség utáni vágy. A szerelem is erről szól, hiszen egy szép nőnek és egy szép férfinak nagyobb eséllyel lesz szép és egészséges gyermeke. Az élethez nemcsak az emberek, állatok, hanem a növények is hozzátartoznak. A helyváltoztatásra képes élőlényeket, ha jól belegondolunk, a növények táplálják és adnak energiát a világ mozgó élőlényei számára. Ida egy szobrot, vagy egy embert ábrázoló festmény köré növényi ornamentikát helyezünk el, tápláló erőt adunk a műnek. A természet egészét, az ökoszisztémát jelenítjük meg. Ez nagyon fontos, ezt már régóta érzik és tudják az emberek. Amikor a mesterem azt mondta: ”az ornamentika olyan, mint a zene" kételkedtem, nem értettem meg. Mi köze van a hangoknak a kőhöz, fához? Amikor magam is elkezdtem tervezni, rá kellett jönnöm az arányok, ritmusok fontosságára. Az arányok, ritmusok, kicsik, vagy nagyok, de körbevesznek minket: a szívdobbanás, az évszakok változása (tavasz-nyár-ősz-tél), a Hold 29 napos periódusa, az év 365 napja, a születés és elmúlás, a csillagok keletkezése és halála. A ritmusok hangok nyelvén való megfogalmazása: a ZENE. Az ornamentika világában a levélkék, virágok, csigák, akantuszok hajtásának ritmusa nem más, mint a fában megszólaló zene - no, én ezek után értettem meg igazán a mesterem szavait. A Képzőművészeti Egyetem elődjén, a Magyar Királyi Mintarajz Tanodában (alapítva: 1871-ben) ékítmény és ornamentika ismeret tárgyként kezdődött az ornamentika oktatása, hiszen a historizmusnak és az eklektikának nagy szüksége volt a képzett emberekre a kiegyezés utáni nagy fellendülés idején a budapesti és az országos építkezéseknél. Az ornamentika oktatása 49 éven keresztül fontos tárgy volt a Képzőművészeti Főiskolán. Az 1920-tól induló oktatási reformhoz kötődően Lyka Károly és Réti István szüntetik meg az ornamentika oktatását, egyre inkább ráhangolódva az európai modern irányzatokra. Az Iparművészeti Főiskolán pedig 1936-ban szűnik meg a képzése... Egy kis történelmi háttér a piispökportrékhoz A török 1683-ban megtámadja Bécset, kiderül, hogy az oszmán veszély még mindig jelentős. 1684-ben a keresztény seregek sikertelen ostromot indítanak Buda ellen. 1686-ban már sikeresen végződik az európai keresztény seregek támadása Buda felszabadítására. Az ostromban a magyar nemesi családok tagjai különböző tiszti rangokban vettek részt. A vitézi helytállásért kitüntetésben is részesültek, többek között: Barkóczyak, Erdődyek és Eszterházyak felmenői. Ezen nemesi családok tagjai később püspökként tevékenykedtek Eger városáért és főispánként Heves megyéért. Még egy dátum: a magyarországi felszabadító harcok befejezéseként 1699-ben megkötik a karlócai békét. Ez az az év, amikor az Eger felvirágoztatását megvalósító négy püspöki rangot viselő főúr közül az első - aki egyben a főispáni tisztet is ellátta -, Telekessy István megkezdi az újjáépítés munkáját. 79
