Bujdosné Pap Györgyi et al.: Mozgó frontvonalak. Háború és diplomácia a várháborúk időszakában 1552-1568 - Studia Agriensia 35. (Eger, 2017)
Kenyeres István: A török elleni küzdelem finanszírozása Buda elestétől a drinápolyi békéig
mivel ő gondoskodott a vizsgált időszakban a többi katonai hivatal pénzeszközeiről (élésmester, hajómesteri, hadszertári stb. hivatalok), másrészt rajta keresztül fizették a bányavidéki, a győri, a kanizsai végvidékek katonaságát. Éppen ezért a magyarországi hadi fizetőmester számadásai széleskörű áttekintést nyújthatnak a birodalom hadi költségeinek finanszírozásáról. A kutatás legnagyobb sajnálatára azonban igen csekély számban maradtak ránk hadi fizetőmesteri számadások vagy legalább kimutatások. Az 1569-ből fennmaradt magyarországi hadi fizetőmesteri számadásról készített kivonat csupán a bevételekről tájékoztat. (4. táblázat) A kimutatás szerint a magyarországi hadi fizetőmester 1569-ben legalább 1 millió 330 ezer rFt körüli bevétellel gazdálkodhatott. Hozzá kell tennünk, hogy a kimutatásban bevételi főösszegként 1 530 022 rFt szerepel, azonban amennyiben összeadjuk a kivonatban feltüntetett tételeket, azok összegére a 4. táblázatban közölt 1 336 413 rFt jön ki. Mivel a számadáskönyv, amiről a kivonat készült nem maradt fenn, így nem tudjuk ellenőrizni, hogy a kivonatot készítő kihagyott-e egy tételt, avagy az összegzés került hibásan rögzítésre.20 Amennyiben a kivonatban feltüntetett tételekből indulunk ki, akkor a korabeli pénzügyi viszonyok ismeretében nem meglepő, hogy az európai trendeknek megfelelően a hitelek játszották a legnagyobb szerepet, a bevételek közel negyedét szolgáltatva.21 Ezt követően azonban a második legnagyobb „befizető” a Magyar Királyság volt, a befizetések közel ötödével. Igaz, az országból származó bevételek között tüntettük fel nem csupán a Magyar Kamarából és a szlavóniai harmincadokból származó befizetéseket, de ide vettük a győri, kanizsai, komáromi és tatai élésmesterek „befizetéseit”, valamint a kanizsai és murányi uradalmakból történt „befizetéseket” is. Ez utóbbiak kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy az élésmesterek és az uradalmak által a katonaságnak kiosztott élelem értékéről van szó. A végváriak ugyanis - az időként a szakirodalomban is felbukkanó nézetekkel szemben22 - zsoldosok voltak, akiknek az élelemért és a hadfelszerelésért fizetniük kellett. Az élelmet a végvárak élésmesterei vagy a végvárak uradalmainak udvarbírái biztosították a helyi jövedelmekből. A gyakorlatban ugyanis a katonaság sokszor nem kapott zsoldot, vagy nem elegendőt és nem időben, ugyanakkor az élelmet az uradalmakból vagy az élésmesterek révén biztosították számukra. Ilyenkor az élésmester vagy az udvarbíró által kiosztott élelem értékét a zsoldfizetéskor jóváírták, azaz a hadi fizetőmesteri számadásokban 20 Az 1569. évi hadi fizetőmesteri számadáskönyv kivonatát lásd ÖStA HHStA Schlossarchiv Grafenegg, Militaria, Karton 153. Konv. 1 /a. (Az iratra Oross András hívta fel a figyelmemet, amiért ezúton is köszönetét mondok.) 21 A hitelek szerepére európai kontextusban lásd Kenyeres 2016.95-101., 108-109. 22 Szegő 1911.269-270. 29
