Bujdosné Pap Györgyi et al.: Mozgó frontvonalak. Háború és diplomácia a várháborúk időszakában 1552-1568 - Studia Agriensia 35. (Eger, 2017)
A kötet szerzői
AKÖTETSZERZŐI Ardelean, Florin-Nicolae Kutatói karrierje 2007-ben kezdődött, ekkor kezdett el dolgozni PhD dolgozatán Az Erdélyi Fejedelemség katonai szervezete. Megyék és kincstári birtokok címmel. 2010-ben történt sikeres védése után különböző kutatási projektekben vett részt a Román Akadémián és a Babes-Bolyai Egyetemen. Jelenleg a Babe?-Bolyai Egyetem Levéltárának munkatársaként dolgozik. Kutatási területe a késő középkori, kora újkori történelem, társadalomtörténet, katonatörténet Közép- és Kelet-Európábán. Bagi Zoltán Péter Egyetemi diplomáját a JÄTE BTK Történelem Tanszékén, míg PhD fokozatát az ELTE BTK Történettudományi Iskolájában szerezte. Kutatási területe a magyar történelem 1526 és 1711 közötti időszaka. Ezen belül is kiemelt helyen foglalkozik az úgynevezett tizenöt éves vagy hosszú török háborúval. Az elmúlt húsz esztendőben két könyv és majd száz tanulmány, illetve könyvfejezet jelent meg tőle. Publikációinak döntő része magyar nyelvű, de angolul, németül, szlovákul, oroszul, franciául és csehül is jelentek meg írásai. Balogh Judit A Debreceni Egyetemen szerzett diplomát 1991-ben, majd ugyanitt PhD fokozatot történettudományból 2002-ben. Ugyancsak Debrecenben habilitált 2008-ban. A Miskolci Egyetemen (1992-2014) és a Károli Gáspár Református Egyetemen (2013) oktatott, jelenleg az Eszterházy Károly egyetem docense. Kutatási területe a kora újkori székely társadalomtörténet és a reformáció története. Számos alkalommal kutatott Erdély és Szlovákia levéltáraiban, 1991-1992-ben doktoranduszcsere egyezmény keretében a Babes-Bolyai Egyetem vendéghallgatója volt. Soros doktori ösztöndíjat, Békéssy György posztdoktori öszöndíjat, két alkalommal Bolyai ösztöndíjat, majd Szentágothai Nemzeti Kiválóság szenior kutatói ösztöndíjat nyert. Az Egyháztörténeti Szemle alapító szerkesztője. Az MTA Nőtörténeti Munkacsoportjának titkára. Számos hazai és nemzetközi konferencia szervezője, előadója.Az EKE Történettudományi Doktori Iskola törzstagja, oktatója, témavezetője. A székelység kora újkori társadalom- és önkormányzattörténetének kutatására OTKA pályázatot nyert témavezetőként, jelenleg az ELTE BTKTTI kora újkori udvartörténeti OTKA pályázatában szenior kutató. 284