Bujdosné Pap Györgyi et al.: Mozgó frontvonalak. Háború és diplomácia a várháborúk időszakában 1552-1568 - Studia Agriensia 35. (Eger, 2017)
Florin-Nicolae Ardelean: On the Foreign Mercenaries and Early Modern Military Innovations in East Central Europe. Castaldo's Army in Transsylvania and the Banat
jezés így konkrét és absztrakt értelemben is megjelent az oszmán retorikában.44 45 46 Ide csak az léphetett be, akinek valamilyen ügye volt a Szerájban. Az udvaron lévő épületek elhelyezését úgy alakították ki, hogy a belépő elsősorban a sok ajtót, ablakot és oszlopot lássa, amelyek feladata az volt, hogy mély benyomást tegyenek a látogatóra, vagyis: azt az érzetet keltsék, hogy a szultán mindent láthat, hallhat, még akkor is, ha önmaga mindeközben láthatatlan marad. A követek audienciájának napja gyakran egybeesett azzal a nappal, amikor háromhavonta ünnepélyes keretek között fizette ki a janicsárokat a központi kincstár (ulufe günü).*s Ezt követően a követek a második udvaron egy speciális ceremónia, az ún. „győzelmi tanács” (galebe divam) részesei lehettek.4*’ Ennek során a Szeráj minden főrangú tisztségviselője és katonája, ünnepi ruhába öltözve sorfalat állt a követ fogadásához, néma csendben.47 A szimbólumok tudatos használata, illetve az erő nyilvános demonstrálása fontos elemét képezte az oszmán udvari ceremóniának, ahogyan a diplomáciai fogadási rendnek is. Feladatuk az volt, hogy hangsúlyozzák a szultán „híd”, vagyis közvetítő szerepét Ég és Föld között,48 valamint kapcsolódását a birodalma minden pontjához. A ceremónia egyszerre szólt a követség tagjainak (külföldiek) és a szultáni apparátusnak. A győzelmi tanács résztvevői számára a ceremónia arra szolgált, hogy megerősítse az elit egységét, kifejezésre juttassa egyértelmű függőségüket a szultántól, egyúttal az egyes csoportok függetlenségét és a katonaállam hierarchikus berendezkedésének vizuális képét is a szemlélő elé tárja.49 Továbbá, hogy a birodalom stabilitását és időtlenségét szimbolizálja. A fogadottak számára pedig azt, hogy a szultán legyőzhetetlen.50 A követek közül azoknak, akik vagy csak rövid időre érkeztek, vagy még szolgálati idejük elején tartottak, ezek a mondanivalók rendszerint rejtve maradtak, inkább csak impresszív háttérnek tekintették diplomáciai tárgyalásaikhoz. A tolmácsok ugyanakkor rendszerint kiválóan ismerték ezen ceremóniák hátterét, amelyről fel44 Uo. 57. 45 Ari 2004.46.; Muslu 2014.49. 46 Uo. 51. 47 Az itt dolgozó alkalmazottak nem beszéltek, jelnyelvet használtak a kommunikációra. Necipoglu 1993. 304.; Imber 2002.146. 48 Kerekes 2008.141. 49 NecipoClu 1991.67. 50 Philippe du Fresne-Canaye, aki François de Noailles francia követ társaságában érkezett a Szerájba, így írja le a jelenséget: „Nagy örömmel és csodálattal néztük az udvar falai mentén álló janicsárok és más katonák hihetetlen számát, akik kezeiket elöl összefűzték, mint a szerzetesek. Olyan csendben álltak ott, mintha nem is emberek lennének, hanem szobrok. Es hét óránál is hosszabb ideig maradtak így, anélkül, hogy megmozdultak vagy beszéltek volna." Hauser 1980.64. A lengyel király követe, François Mesgnien-Meninski (aki később császári szolgálatba állt, és egészen az udvari főtolmács pozícióijáig vitte) 1660-as ottjáriakor még részletesebben beszámolt a ceremóniáról, amely láthatóan mély benyomást tett rá. Grygorieva 2010.113. 138
