Bujdosó Pap Györgyi et al.: Várostromok és Közép-Európa Zrínyi Miklós (1620-1664) korában - Studia Agriensia 34. (Eger, 2017)
Czigány István: A furcsa oszmánellenes háború, 1661. Tévhitek és valóság
tett Szabolcs és Szatmár vármegye megsarcolásával és felprédálásával nemcsak az „adót” szedték be, hanem félelmet keltettek Felső-Magyarországon, a felperzselt föld taktikájával pedig a császári csapatok Erdélybe jutását nehezítették meg. Ám amint feltűnt az ellenség, a török-tatár csapatok rögtön visszahúzódtak. Erdélyt a félelmekkel szemben az oszmánok nem tették pasasággá, hanem új fejedelmet kerestek. Az elsőszámú jelöltet Zólyomi Miklóst, Huszt várában tartották nehéz vasban a Kemény Jánoshoz hű katonák, Haller Gábort pedig nem találták. A hadjáratban részt vevő Evlija Cselebi feltételezése szerint Haller Kassán tartózkodott, de a török követeknek nem adták ki. Erre a bizarr esetre azonban nincs bizonyíték.104 Ali pasának végül Apafi Mihály személyében sikerült fejedelmet választatnia (szeptember 14.) az erdélyi rendekkel. A császári udvar és a magyarországi politikusok egyaránt Erdély régi státusát akarták visszaállítani. Olyan fejedelem regnálását kívánták, aki nem ellenséges a birodalommal és a királysággal szemben, de a megoldás módjairól gyökeresen eltértek az álláspontok.105 Amíg a császári udvar a nyugati lekötöttségek miatt elsősorban a diplomácia eszközeivel élt és csak végső esetben folyamodott a katonai erődemonstrációhoz, addig a magyar politikai-katonai elit a fegyveres megoldást szorgalmazta. Számukra a török expanzió visszaszorítása létkérdés, az ország megtartásának eszköze volt. Azt azonban újra vizsgálat tárgyává kell tenni, hogy az ország és a magyar politikai elit megosztottsága következtében, milyen lehetőségei voltak a török elleni háborúnak. A legszembeötlőbb példa császári alakulatok alkalmazásában a dunántúli- és a felső-magyarországi végvidéken meglévő különbség. Zrínyi Miklós és Batthyány Ádám - a zsoldos csapatok visszaélései ellenére - is támogatta a császári alakulatoknak végvidékeken történő alkalmazását, ezzel szemben Felső-Magyarországon elzárkóztak minden ilyen irányú próbálkozástól. Ügy vélem, csak ebben a kontextusban lehet megérteni Montecuccoli 1661. évi hadjáratának eseményeit és eredményeit. Montecuccoli seregének visszavonulását az élelemhiánnyal, a katonái közt dúló járvánnyal és az ellenség létszámfölényével indokolta.106 Bár a kortársi leírások alátámasztják a tábornagy indokait, sokan a visszavonulás mögött mégis csatát megtiltó parancsot, illetve a szembenálló felek közötti titkokban tartott megállapodást 104 Szabó 2008b. 229. 105 Erdélynek sajátos helyzete volt a két nagyhatalom között. Egyrészt a szultán adófizető vazallusa, azonban a Magyar Királyság része. Fejedelmeit János Zsigmondtól kezdve II. Rákóczi Györgyig a szultán athnamével helyezte hatalomba, de hűséget fogadtak Magyarország királyának is, aki tekintettel a török hódítás nyomán kialakult helyzetre, ideiglenesen elismerte a fejedelemség állami különállását. Oborni 2011.907., 914.; Papp 2011.922. 106 ÖStA KA Prot Exp 1661. Oktober, föl 453-455, Veltzé 1899.372-376.; Bethlen 1993.102. 27
