Bujdosó Pap Györgyi et al.: Várostromok és Közép-Európa Zrínyi Miklós (1620-1664) korában - Studia Agriensia 34. (Eger, 2017)
B. Szabó János: A diversio és distractio stratégiája és az 1663-64. évi oszmán háború. A Zrinyi-Montecuccoli vita hadtörténeti háttere
hadára mérni, mint ahogy azt az európai keresztény propaganda harsogta56 - sikerült eltéríteni a nagyvezírt eredeti hadműveleti céljai megvalósításától, Lipót császár és király pedig megkapta a lehetőséget a status quo alapján álló béke megkötésére, amelyre az oszmánok addig nem voltak hajlandók.57 Visszatérve tehát a Perjés-féle „kályhához”, a látszat ellenére mindezen katonai lépések, sőt még maga a békekötés is, tökéletesen beleillenék a 19. században teremtett „Clausewitz-universum” világába.58 Kissé meghökkentő is, hogy mily sokáig elkerülte a látszólag nem kevéssé „clausewitzista” szellemiségű kutatók figyelmét, hogy mit is tanácsolt maga Clausewitz a gyöngébb fél számára egy háborúban. Márpedig a dunai Habsburg Birodalomról - benne a Magyar Királysággal59 - ismételten beigazolódott, hogy ebben az oszmánok elleni háborúban még mindig a gyöngébb félnek bizonyult: „Ha az ellenfelet a harc időtartamában akarjuk fölülmúlni, akkor a lehető legkisebb célokkal kell megelégednünk, mert a dolog természetéből következik, hogy nagyobb cél nagyobb erőkifejtést követel meg, mint a kisebb, a legkisebb cél pedig, amelyet magunk elé tűzhetünk: a puszta ellenállás, vagyis a pozitív szándék nélküli harc. Ez utóbbinál lesznek eszközeinek aránylag a legnagyobbak, és ennél biztosíthatjuk leginkább az eredményt. Vajon meddig terjedhet ez a negativitás (passzív magatartás - szerk.)? Az abszolút passzivitásig nyilván nem, mert a puszta elszenvedés már nem volna többé harc. Az ellenállás azonban tevékenység, amely által az ellenséges erők közül annyit kell megsemmisítenünk, hogy az felhagyjon szándékaival. [...] Ha tehát a negatív szándék, vagyis valamennyi eszköznek a puszta ellenállásban történő egyesítése fölényt biztosít a harcban, akkor. - ha ez a fölény olyan nagy, hogy az ellenfelet erőkifejtésében fokozatosan arra a pontra juttassa, ahol a politikai cél már nem tudja számára fenntartani az egyensúlyt így azt fel kell adnia. Látjuk tehát, hogy az ellenfél kifárasztásának ezen módszere felöleli azoknak az eseteknek a nagy számát, amikor a gyenge ellen akar állni a hatalmasnak." [kiemelés B. Sz.J.]”60 56 G. Etényi Nóra: Egy csata három nézőpontból: a szentgotthárdi csata a korabeli német sajtóban. Előadás a csata 400. évfordulóján rendezett konferencián. Szentgotthárd, 2004. május. 57 Mindez már a 70-es évek elején körvonalazódott egy fiatal magyar kutató számára: Marosi 1971. 110-111., 114, 125-128.; újabban Kalmár 2014-2015.; A hagyományos osztrák álláspont: Huber 1898.57-79. 58 Mint ahogyan Clausewitz talán legtöbbször idézett mondata is állítja: „a háború nem pusztán politikai aktus, hanem valóságos politikai eszköz, a politikai érintkezés folytatása, annak más eszközökkel való megvalósítása. ” Clausewitz 2013.54. 59 A Magyar Királyság szerepének alapos vizsgálata ebben a háborúban - az elit politikai szándékainak felvázolásán túl - még épp, hogy csak elkezdődött, lásd Czigány 2004. 60 Clausewitz 2013.61-62. 209
