Szilasi Ágota, H.: Örökségünk védelme és jövője 2. A Dobó István Vármúzeumban 2016. február 4-5-én megrendezett Tudományos Konferencia tanulmánykötete - Studia Agriensia 33. (Eger, 2017)

Fodor László: Az egri külső vár területének kutatása az 1980-as évek végén

ÖRÖKSÉGÜNK VÉDELME ÉS JÖVŐJE 2. nal sem volt pontosan megjelölve. Elfogadva észrevételünket, a városi vezetés gyors segítségként lehetőséget adott számunkra néhány, általunk megjelölt terület kisebb kutatására. Ennek nyo­­matékaként kiindulási pontnak és deponáló bázisnak átmene­tileg birtokba vehettük az éppen üresen álló Gárdonyi utca 5. számú lakóházat.2 A külső vár és egykori temploma Az egykori külső vár Eger mai keleti városrészének ún. vári terü­letén feküdt. Ezt a városfalakon kívüli területet a régi egriek csak Sáncként ismerték - sokan így emlegetik még ma is. A látványo­san megmaradt építészeti elemekkel rendelkező és látogatható belső várral szemben a tudományos vizsgálat szempontjából mindig is hátrányban volt. Ez érthető, hiszen itt a várra emlékez­tető látható falmaradványok már a 19. században sem nagyon voltak.3 Azért az idősebb, főként ott élő városlakók a múlt em­lékezetéből eredő elnevezésről tudták, hogy a név mit takar. Azt, hogy ez a városrész, ahol laknak, az egykor híres egri vár­hoz tartozott. A várostörténeti kutatásokból már régóta ismert volt, hogy az ott időnként előtűnő föld alatti falmaradványok és egyéb építményrészek az egykori püspöki várnak fontos erő­dítési és gazdasági tartozékai lehettek. Az adatok között talán legfontosabbnak tartjuk azokat az egyháztörténeti vonatkozású okleveleket, melyek többek között arról is tudósítottak, hogy a 13. században már állt itt egy templom, amely eredetileg e város­rész korai plébánia temploma lehetett. Ennek pontos helyét saj­nos még ez ideig nem sikerült azonosítani. Ismert volt, hogy ezt, a kezdetben önálló plébániaként szolgáló egyházat a későbbi okiratok a Szent Péterről elnevezett prépostságként említették.4 2 így kaptunk lehetőséget - csekély anyagiakkal - kisebb régészeti vizsgálati kutatómunka el­végzésére, amelyre mindössze két hónap időt lordíthattunk. Ezt is a város akkori főépítésze, Risivall Ágnes közreműködő jóindulatú segítségével. Köszönjük! 3 Köztudott, hogy ez a terület szenvedte el a 18. század elején az I. Lipót által elrendelt végvári erődrendszer építményeinek megsemmisítését Ezt csak befejezte Eszterházy Károly püspök városi és megyei templomépítési törekvése, amely kapcsán a megsemmisülő vár köveinek jó­részét felhasználták. 4 Böhm 1898. 4. 6, Pataki 1972. 8., Kandra 1905. ORDINARIUS X-XXXV, Vezerlei 1865.250-251. 4. A belső vár fala és külön testként a még vasút nélküli észak-keleti sarokbástya (saját gyűjteményi fotómásolat) Mindkét rang hitelességgel bír, mivel a prépostságról több meg­bízható egyháztörténeti oklevél áll rendelkezésre, a plébánia lé­téről pedig az 1333-as pápai tizedjegyzékben találunk adatokat.5 Ügy, mint a várbeli székesegyház északi oldalánál egykor állt, Szent Istvánról elnevezett prépostsági templom, a külső várban álló Egervári Szent Péter prépostság is része volt a várbeli Szent János püspöki templom káptalannal közös ünnepeinek. A korai káptalan mindkét templomára vonatkozóan fontos információkat, adatokat tartalmaz a 16. század eleji ún. Ordi­narius - azaz, az egri Szent János templom 1509-ből szármáz-5. Fénykép a Dobó István Vármúzeum Adattárból a már elkészült vasútvonallal a Zárkándy-bástya jól látható szerkezetével, 1925. körül tatott káptalani szertartáskönyve -, amelyre a 19. században Krakkóban akadtak rá. Ebben kifejezetten a Szent János várbeli székesegyházi ünnepekről történik említés, így többek között a bennünket érintő külső vári Szent Péter templomba irányuló körmenetekről is van leírás. Arról, hogy annak ünnepein ho­gyan vonult az ünnepi menet a vári nagy templomtól a Szent István templomhoz, majd tovább a nem messze lévő Szent Pé­ter prépostság keletre eső templomához. Szent Péter napján és 5 Böhm 1898.58.59., Kan d r,\ 1905. XXX, Ortvai 1891.120-144., Balázsi 1897.15. 66 3. Régi képeslap, amelyen még nem épült meg a két várterületet elválasztó vasút (A háttérben balra Gárdonyi Géza lakóháza)

Next

/
Thumbnails
Contents