Szilasi Ágota, H.: Örökségünk védelme és jövője 2. A Dobó István Vármúzeumban 2016. február 4-5-én megrendezett Tudományos Konferencia tanulmánykötete - Studia Agriensia 33. (Eger, 2017)
Héczey Markó Ágnes et al.: A markazi vár romja, avagy mindaz, amit ásatás nélkül tundi lehet róla
ÖRÖKSÉGÜNK VÉDELME ÉS JÖVŐJE 2. A vár területét, mint arról már szó volt, egy kelet-nyugati irányú átvágással különítették el a hegy északi nyúlványától. (4. kép) A várhegy középtengelyében jól érzékelhető egy sekély mélyedés, amely egyébként tagolatlan, és növénnyel csak ritkán benőtt terület. Körülbelül 30 méter széles, és majdnem ugyanilyen hosszú. A rajta keresztül vezető út a hegy gerincén valószínűleg a középkorban is a megközelítés egyetlen módja volt. A feltételezett „elővár" - valójában egy két szakaszos, talán faépítménnyel kombinált, az árkokon átvezető hídrendszer - kijelöli az egykori megközelítési útvonalat, jelzi a vár bejáratáti széle valószínűleg azonos azzal a felszínen látszó maradványnyal, amely a sokkal magasabban álló nyugati fal északi végén maradt fenn. Ez, a felszínen éppen látszó, a talajból alig kilógó falcsonk egy keleti irányban, derékszögben beforduló fal részletének tűnik. Alig néhány méterre a falcsonktól keletre a terep meredeken emelkedni kezd, az északi fal helyén pedig egy, a keleti oldalon álló falig tartó, 7-8 méter átmérőjű „domb” található. Az erősen törmelékes felszínű magaslat valószínűleg egy épületrész omladéka, helyzete alapján legvalószínűbben egy kaputorony maradványa lehet, mivel pontosan a hegygerinc és az 7. A déli várfalban jelentkező toldás délről (fotó: Jankovics Norbert) nak helyét északról. Délen és keleten a vár leomlott törmeléke, a betelepült és túlnőtt növényzet akadályozza az ott található árkok pontosabb értelmezést, és mérését. Ma az egykori külső erődítés északi oldala a legjobban látható, igaz eredetileg is itt lehetett a legjobban kiépített, a legszélesebb és legmélyebb. A nyugati oldalon nem volt szükség a várárok kialakítására, itt, a már leírt, megközelíthetetlenül meredek Vár-patak felé eső oldal természeti adottságai szavatolták a biztonságot. A vár körítő falai enyhén trapéz alaprajzúnak bizonyultak. (5. kép) A várfal északnyugati sarka, az északi homlokzat nyugaelőtte húzódó árok-sánc rendszer tengelyében fekszik. A vár keleti fala (kép a 26. oldalon) a szakirodalomban megjelent ábrázolások alapján is a legmagasabban megmaradt falszakasz, dacára annak, hogy a közelmúltban ebből szakadt ki egy nagy faltömb. Ma már nehéz állást foglalni a Vargha Tivadar által feltételezett ablaknyílások kérdésében. Annyi bizonyos, hogy a megmaradt falszakaszokon jól láthatók a falegyenek, az építési állvány fészkei, így könnyen lehet, hogy hasonló állványfészkek kiszakadása révén alakultak ki a lerajzolt kiromlások. A keleti falat a többihez hasonlóan építették meg, a falmagot ki-36
