Szilasi Ágota, H.: Örökségünk védelme és jövője 1. A Dobó István Vármúzeumban 2014. február 7-8-án megrendezett Tudományos Konferencia tanulmánykötete - Studia Agriensia 32. (Eger, 2016)

Ludányi Gabriella: Az Egri Líceum építészei. A Gerl-Fellner probléma

ÖRÖKSÉGÜNKVÉDELME ÉS JÖVŐJE 1. 3 A Líceum délnyugatról (fotó: Szántó György, 2012) mok eleinte rangosabbnak minősültek, de a század közepére megfordult a helyzet, s az egri szeminárium jócskán utolérte, sőt meghaladta e régebbi intézményeket. 1751-ben Barkóczy Ferenc a jezsuiták fennhatósága alól kivéve, ra­dikálisan átszervezte a papképzést,6 7 és az 1754-ben már két tanszakos iskolát - azaz a teológiát és a matézissel bővített bölcsészetet már - Püs­pöki Iskolának nevezték. Az az évi ünnepélyes megnyitón Barkóczy be is jelentette, hogy a publica Universitas (nyilvános egyetem) rangjára kívánja majd emeltetni, a privilégiumot pedig a püspök érdemeire való tekintettel Mária Terézia hajlandó is lett volna kiadni.8 A városban már 1740-41 óta működött egy kétéves jogi iskola is Fog­lár György kanonok alapítványából, a Collegium Juridicum Foglarianum. Az intézetnek otthont adó, feltehetőleg Giovanni Battista Carlone tervei alapján emelt Kossuth Lajos utcai épület 1754-re készült el, s a jogi iskolán kívül a kibővített bölcsészeti tanszak is már ott folytathatta működését. Az egyetemindítás szándéka tehát meglehetősen megalapozott volt, de a Püspöki Iskolának, mint a felsőbb oktatást szolgáló, s egyre perspekti­­vikusabbá váló intézménynek új, megfelelő elhelyezést kellett biztosítani. Barkóczy püspök tehát 1761-ben terveket készíttetett Josef Ignaz Gerl9 * 6 Bosák 1993.162-163. 7 Az egyetlen magyarországi egyetem, a nagyszombati is két tanszakos intézményként kapta meg 1635-ben 11. Ferdinándtól a német- és az örökös tartományok béli egyetemekkel azonos jogokat és kiváltságokat. A jogtudomány bevezetésére több mint 30 évvel később, 1667-ben került sor. Az orvostudományi kart pedig 1769. november 7-én kelt rendeletével Mária Teré­zia állította föl. Weszely 1929.125-171. 8 MNL HML Egri káptalan magánlevéltára, Miscell. 89. kötet 146-156., Soós 1967.304. 9 Joseph Ignaz Gerl (Klosterneuburg, 1734 - Bées, 1798) Barkóczy évek óta foglalkoztatta a bé­csi Gcrl építészcsalád tagjait. A Vármegyeházát a jó nevű Franz Matthias Gerl (1712-1765) tervei alapján építették fel, ugyanitt a börtön terveit unokaöccse, Joseph Ignaz Gerl készítette. Joseph Ignaz Gerl ugyancsak építész apja (Joseph Matthias Gerl) mellett tanult, és 1761-ben vették fel a bécsi építő céhbe. 1763-1767 között a wienerneustadti Neukloster konventjét épí­tette, részt vett 1768-ban ugyanott a katonai akadémia, majd Bécsben az Allgemeine Kranken­haus átépítésében, Pesten az invalidusok kriptalejáratát építette át. A bencések házi építészének nevezik, munkái közül kiemelkedett a bécsi un. „Melkerhof”. Bécsben több (azóta elpusztult) polgárház, s a város környékén kisebb plébániatemplomok építése is nevéhez fűződik. Czeike 1992 -1997. II. 508. és Voit 1969b. Mesterek adattára 331. bécsi építésszel egy, a célnak megfelelő, szerényebb méretű építményre. Barkóczy Ferencet 1761 júliusában a királynő esztergomi érseknek nevezte ki, s a pápai megerősítést elnyerve Esztergomba távozott. Her­cegprímásként még szélesebb körben folytatta szigorú oktatási reformjait, mert Mária Terézia még 1762 januárjában ráruházta valamennyi tanul­mányi, oktatási ügy felügyeletét a Helytartótanács addigi jogköréből.'0 Utóda 1761. október 10-től Eszterházy Károly, a korábbi váci püspök lett. Eszterházy, hogy váci székhelye ügyeit lezárja, s főként, hogy nagy­szabású tervét, az Anton Pilgram által tervezett új székesegyház építését elindítsa, még fél évig Vácott maradt, majd a templom 1762. május 24-i ünnepélyes alapkőletétele után11 1762. június 29-én vonult be ünnepélye­sen Egerbe. Eszterházy Károly átvette elődje egyetem indítási szándékát, sőt an­nak építészét is, így Josef Ignaz Gerl még az 1761-es évvégén jelentkezett Vácott a püspöknél, hogy az egri munkákban további szerepét tisztázza.12 Eszterházy számára új egyházmegyéjében az egyenlők között is az első az Universitas gondolatának továbbfejlesztése, s ahhoz igény szerinti épület emelése lett. Ez megerősíteni látszik azt a hipotetikus véleményt, ami szerint a püspökben egy egyetem alapításának eszméje még Vácott megfogant,13 majd annak megvalósítása lehetőségét Egerben látta. Már első elképzelései között szerepelt a matézis kibővítéseként az aszt­ronómia oktatásának bevezetése, az ő instrukciói alapján került be a ter­vezett intézménybe a csillagásztorony építésének igénye,14 Balajthy Máté nevű matézis tanárát pedig már 1762-ben Bécsbe, Hell Miksához küldte tanulni. Eszterházy érdeklődésének megélénkülését az olyan nevezetes csillagászati események csak fokozhatták, mint 1759-ben a Halley-üstö-10 Sugár 1984.418-419. MNL Udvari Kancellária Levéltára. Gönc. Exp. Nr. 1767. január 10. 11 Karcsú 1880-88. VIII. 57-58. Anton Pilgram már nem érte meg az alapkőletételt, 1761-ben meghalt. 12 Szmrecsányi 1937.282. 13 Müjzer 1960.286. 14 Eszterházy Károly természettudományos vonzódása még nagyszombati diák korából datálód­hatott, ahol bizonyára nagy hatással lehettek rá Kéri Borgia Ferenc (1702-1768) matemati­kus, fizikus és csillagász előadásai. Ludányi 2013a. 50. 108

Next

/
Thumbnails
Contents