Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)

BITSKEY ISTVÁN: Az Athleta Christi eszménye a végvári harcokban

Néhány évtizeddel később, 1602-ben Magyari István közismert vitairatának ,/tz hadról és vitésségröl” cimű fejezete foglalkozott a háborúzás és a vitézi élet erkölcstanával és metódusával. Erősen kritikus hangütése minden bizonnyal összefügg a tizenöt éves háború keserű tapasztalataival, az ország pusztulásának látványával. Fejtegetésének kiinduló pontja, hogy az ember alapvetően a békére termett: „... ha valami vagyon ez világon, mellyet mindenképpen futni kell, eltávosztatni és gyűlölni, az had az, az mint Erasmus mondgya, melynél semmi nincs iszonyúbb, nyomorultabb, veszedelmesb, és közönséges pusztulást és romlást hozóbb...”.18 Az Isten az embert nem „vérontó hadakozásra teremté”, s ezt az érvet a háború borzalmainak terjedelmes és érzékletes festésével fejti ki. Talán nem túlzás, ha azt mondjuk: az athleta Christi ellenpárját, paródiáját rajzolja meg a zsoldoskatonák jellemzésekor, amikor így ír róluk: „minnyájan az gonosságnak adták magokat”, s ezt követően nációnként elsorolja vétkeiket a magyartól a spanyolon át a skótig valamennyi hadakozó népnek.19 A bűnök között szerepel a tobzódás, latorkodás, részegeskedés, hortyogás, kevélység, bujálkodás, fertelmeskedés, paráznaság, torkoskodás, virágénekek fúvása, enyelgés, árulkodás és feslettség. A gazdag szókinccsel előadott bűnökkel és bűnösökkel a bibliai „jámbor vitézek” egész sorát hozza ellenpéldául Ábrahámtól Gedeonon át Dávidig. Végül azt is módszeresen kifejti, miként kell hadakoznia a keresztény vitéznek. Tanácsai hadtörténeti szempontból sem lehetnek érdektelenek, szakszerűségük és célszerűségük aligha vitatható. Néhány példa elég ennek igazolására: „Főttig vágd az ellenséget”; „Nem kell az prédának esni, és egymást ott tagolni”; „Gyorsaságot kíván az had”; „Ne tobzódgyunk az táborban”; „Jó hadnagyokat tartsunk”; „Hitre végházakat meg ne adgyanak az vitézek”; „Ellenségedet semminek ne tarts”; „az pattantyúsokra gondviselés legyen, haszontalan lövést ne tegyenek, nemcsak szóllyon, hanem talállyon is az álgyú”; s a végén még azt is hozzáteszi: „az várvítatásban sokat tanolhatnánk az töröktől”.

Talán nem túlzás ezekben a tanácsokban a korabeli végvári harcok mindennapjainak tapasztalatait látni, szinte valamennyi intelem mögé konkrét történelmi esemény lenne megnevezhető, olykor a szerző ezt meg is teszi.

18 Magyari István: Az országokban való sok romlásoknak okairól. Sajtó alá rendezte: Katona Tamás. Utószó: Mokkái László. Budapest, 1979. 157.

19 Uo. 173.

71