Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)
CZIGÁNY ISTVÁN: A militarizált társadalom rétegződése és szerepe a felső-magyarországi végvidéken a 17. században
STUDIA AGRIENSIA 31, 2015 Czigánv István A MILITARIZÁLT TÁRSADALOM RÉTEGZŐDÉSE ÉS SZEREPE A FELSŐ-MAGYARORSZÁGI VÉGVIDÉKEN A 17. SZÁZADBAN A Magyar Királyság keleti régiója, pontosabban Felső-Magyarország és a Tiszántúl a 16-17. század folyamán szinte kimeríthetetlen katonakínálattal rendelkezett. Fegyvereiket nemcsak felkelések vezetői, hanem a terület föl- desurai, Erdély fejedelmei és az uralkodó is igénybe vették. Ezt a társadalom nagyfokú militarizálódása tette lehetővé, amely során kialakult a terület jellegzetes katona rétege, a hajdúság. Jelenlegi ismereteink szerint a 17. század első felében Bocskai István, Báthory és Bethlen Gábor, Brandenburgi Katalin, Bethlen István és I. Rákóczi György erdélyi fejedelemként és földesúrként tízezres nagyságrendben telepítette le a fegyverforgatókat, ennek ellenére a szabad hajdúnak vagy szabad legénynek nevezett katonaréteg nagysága nem csökkent jelentősen. Vagyis a Magyar Királyság keleti régiójában a társadalom tömegesen és tartósan militari- zálódott, amelynek mozgatórugóit, folyamatát és hatásait még kevésbé ismerjük. Szabadhajdúk, szabadzsoldosok A hajdú a 16. század első évtizedeitől kezdve szabad katona (zsoldos) volt, majd a 17. század nagy hajdútelepítései után már a letelepített, vagy tartós szolgálatban állókra is használták, és egyben a magyar gyalogos szinonimájává is vált. Hogy a hajdúk honnan rekrutálódtak, arról a 16-17. század fordulóján is megoszlottak a vélemények. Istvánffy Miklós alnádor, a neves történetíró szerint marhahajtók voltak, akik „gyermekkoruktól kezdve csordák között és a pásztorélet szennyében nevelkedtek és nőttek 41