Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)

KOMJÁTI ZOLTÁN IGOR: „...Hogy újabban is megüthetnénk ebnek az orrát...”. A füleki helyőrség összecsapásai a török csapatokkal Koháry István főkapitánysága idején (1667-1682

hogy olyan sok volt, hogy 12 szekéren hozták be Fülekre; a hat magyar rab is megszabadult ugyan, de az egyiket a harc hevében fejbe találta egy elté­vedt golyó, amit Dúl nem talált sajnálatos dolognak, mivel csak közlegény volt. A seregbíró külön kiemelte Kakukk Gergely hősiességét, aki mindkét kezébe kardot véve, rontott neki az ellenségnek, úgy vagdalkozott, hogy nem férhettek a közelébe, a törököknek pedig „...olyan volt, mintha a kősziklát vágták volna..és így fejvesztve elmenekültek az útjából.67 A harmadik le­velet Horváthy Gergelytől, egy a szolgálatába szegődött fiatal ügyvédtől kapta a füleki főkapitány. Horváthy nemrég jött el Sopronból Koháry mellől, és nagy-nagy örömmel számolt be a török elleni sikeres portyáról. A fiatal ügyvéd személyesen beszélt a hajdúkkal és vezetőjükkel, tőlük tudta meg, hogy a két és félszeres fölényben levő ellenséget hogyan sikerült legyőzni­ük. A siker oka Kakukk Gergely taktikájában rejlett, ugyanis a hatvani pogá- nyok az első riadalmukból felocsúdva, neki akartak támadni a hajdúknak, de azok megelőzték szándékukat, és másodszor is ők rohamoztak, amivel vég­legesen szétverték a törököket. A siker másik, szintén katonai morálon és ki­képzésen alapuló okáról így fogalmazott Horváthy: „...Hadnagy uram fuit Causa principalis Triumphi, mert nem hagyott addig egyet is fogni, míg a le- vagdalással, jobban-jobban meg nem rémítette [a törököket], s annak utána fogták osztan a [foglyokat]...”. A fegyelem harmadik szempontból is meg­hozta a gyümölcsét, mert mivel a foglyokat, trófeákat és zsákmányt szerve­zetten, begyakoroltán gyűjtötték össze, hamar elhagyhatták a csata színhely­ét, és így az Egerből alig egy óra alatt odavágtató helyőrség már csak hűlt he­lyüket találta. Egy környékbeli parasztember szavai szerint még mióta ő élt, ennyi egri törököt nem látott egyszerre kivonulni a várból. Horváthy azt is megírta urának, hogy a Mátrában, Kékestető környékén bujkáltak a hajdúk egy napig, kivárták, míg a törökök visszamentek Egerbe. Amikor a győzte­sek végre Fülek felé vonultak, egy magas rangú szpáhi fogoly előtt Kakukk Gergely kijelentette, hogy ha ő ott lett volna Szécsénynél, akkor a végváriak nem vesztettek volna annyi embert, mire a török könnyekkel a szemében azt kiáltotta: „Bárcsak most se lettél volna itt! ”68 67 MNL-OL C 1300. tekercs. N2 16663. (SABB, Koháry-család levéltára, Pars V.) Dúl Mihály levele Koháry Istvánnak (Fülek, 1681. szeptember 15.) 68 MNL-OL C 1297. tekercs. Na 15982. (SABB. Koháry-család levéltára, Pars V.) Horváthy Gergely levele Koháry Istvánnak (Fülek, 1681. szeptember 15.) 357

Next

/
Thumbnails
Contents