Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)

KOMJÁTI ZOLTÁN IGOR: „...Hogy újabban is megüthetnénk ebnek az orrát...”. A füleki helyőrség összecsapásai a török csapatokkal Koháry István főkapitánysága idején (1667-1682

„taligás” jobbágyokat megtámadták.37 A törökök irritálását kívánta megelőzni Koháry Farkas, mikor azt kérte bátyjától, hogy engedje el Fülekről azokat a kecskeméti lakosokat, melyeket már napok óta számonkérés miatt magánál tart, mert hódoltsági uraik kezdik hiányolni őket, és meg akarják büntetni őket.38 Jánoky Zsigmond pedig szintén a törökök haragjának elkerülése miatt írt a füleki főkapitánynak. Koháry ugyanis megtiltotta, hogy a hegyekből faanyagot szállítson a jobbágyság a török végvárak építéséhez. Most azonban egri katonák érkeztek, és súlyos fenyegetéseket helyezve kilátásba, megparancsolták a rimaráhóiaknak, hogy amennyi szekerük van, mindben faanyagot szállítsanak Egerbe. Jánoky tehát kérte a főkapitányt, vonja vissza a tilalmat.39

A 17. században is ugyanazok a hadászati elvek érvényesültek a magyar harcászatban, mint a Mohács utáni időszakban, ám a nyugati harcmodortól teljesen eltérő módon vívták meg csatáikat az ellenfelek a magyar-török végvárvidéken. Itt tábori hadsereg nem volt jelen, könnyűfegyverzetű, létszámot tekintve kis erők harcoltak, nagy térben szétszóródva, a helyhez kötött védelem pedig mindenképpen teljesen kilátástalannak bizonyult, és a sikeres védekezés egyetlen módja a támadás volt. A végvárvidéken nagy szerepet kapott a lesvetés, vagyis az a rajtaütő harcmodor, melyben mindkét fél részéről párszáz főnél több nem vett részt. A lesvetés az ellenség megzavarására, foglyok és zsákmány megszerzésére kiválóan alkalmas volt, ám döntő siker véghezvitelére soha nem szolgálhatott.

A lesvetésnek két fajtáját alkalmazták. Az egyik nem volt más, mint egyszerű rajtaütés: az ellenség megszokott menetirányának, őrjáratának, élelmezési vagy takarmányozási oszlopának útját megfigyelték, majd a véletlenben bízva, egy megfelelő helyen lesben álltak, és lerohanták a gyanútlan ellenfelet. A lesvetés másik módjában az ellenséget csalták bele a csapdába. Ez eredményesebb volt, mint a másik, de kiválóbb vezetést és csapatmorált igényelt. A portyázók zöme, a derékles, egy alkalmas helyen elrejtőzött, és mikor a felderítők jelezték, hogy az ellenség közel tartózkodik, a portyázók egy kisebb csoportja, a martalék, azonnal eléjük vágtatott, meglepetést

37 MNL-OL C 1057. tekercs. Na 653. (§ABB, Koháry-család levéltára, Pars I.) Bélteky Pál levele Koháry Istvánnak (Fülek, 1674. január 26.)

38 Uo. N2 625. Koháry Farkas levele Koháry Istvánnak (Csábrág, 1679. július 22.)

39 Uo. N2 684. Jánoky Zsigmond levele Koháry Istvánnak (Rimaráhó, 1676. október 4.)

348