Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)
TÓTH FERENC: Várostromok Lotaringiai V. Károly herceg katonai naplójában
folyamatok - az ún. „hadügyi forradalom” - logikus következménye volt. A tüzérség fejlődése maga után vonta az erődítéstechnika radikális átalakulását, amelynek kora újkori csúcspontjának tekinthető a Vauban-féle rendszer, amely éppen a 17. század végén nyerte el végső formáját. Elsősorban a nyugati hadszíntéren a háborúk fő célja a stratégiai jelentőségű erődítmények elfoglalása volt. Ennek következményeképpen a korabeli béketárgyalások középpontjában is a fontos erődítmények hovatartozása, illetve esetleges lerombolása vagy felépítése állt.25 Ez alól a török háborúk sem jelentettek kivéltelt, hiszen már a vasvári béke főbb pontjai is erre vonatkoztak. Az ostromháborúzás a korszak meghatározó konfliktusává vált, és ez kormányzati szempontból is kedvezőbb helyzetet teremtett, hiszen az uralkodók távolból is könnyebben irányíthatták a hosszú várostromokkal járó hadjáratokat, és részben ennek is köszönhető az ún. „kabinetháború” jelenségének kialakulása a vizsgált korszakban. Lotaringiai Károly naplója elsőrangú forrást nyújt e nagyszabású európai folyamatok törökellenes háborúkban való alkalmazására. 25 Bois, Jean-Pierre: La paix. Histoire politique et militaire. Paris, Perrin, 2012. 251-264. 159