Berecz Mátyás - Rémiás Tibor (szerk.): Végvár társadalma a korszakváltás idején - Studia Agriensia 30. (Eger, 2012)

VÉGH FERENC: Katonából zsellér - zsellérből polgár. A végvári katonaság útjai a civil társadalomba a 17-18. század fordulóján (a Zala megyei mezővárosok példáján

fízetetlenség a következő évszázadban öltött valóban riasztó méreteket.8 A harminc éves háború (1618-1648) időszakában ugyanis elapadt a Német­római Birodalom rendjeinek török segélye, de az egyes végvidékeket finanszírozó osztrák, illetve cseh-morva tartományok hozzájárulásai is megcsappantak.9 A hadi kiadásokat ráadásul meg kellett osztani a biro­dalom harcterein küzdő mezei haderő és az oszmánellenes védelmi rend­szer katonása között. A vesztfáliai békekötést követően pedig az 1649-ben felállított állandó hadsereg fenntartása kötötte le a katonai büdzsé nagy részét.10 Takarékossági okokból a hadvezetés ugyan még a 17. század első felében mintegy negyedével csökkentette mind a végvárak, mind a várőr­ségek számát, ám a fizetetlenségen számottevően ez sem javított.11 Még úgy sem, hogy a 17. század elejétől a katonaság eleve csak tíz havi illetményre tarthatott igényt éves szolgálata fejében, ami csak fokozta a fegyveresek kiszolgáltatottságát.12 A Kanizsa ellen vetett és a győri vég­vidéki főkapitányságok szervezetébe sorolt mintegy húsz zalai várőrség is hónapokig, nem ritkán évekig nélkülözni kényszerült megszolgált zsold- ját.13 Ez függvénye volt annak is, hogy az adott végvár melyik kamara ille­tékességébe tartozott. A győri generalátushoz tartozó Keszthely, Szigliget, Csobánc és Tihany (illetve a Veszprém megyei Vázsony) őrségének huszá­rai és hajdúi például az állandó pénzhiánnyal küzdő Udvari Kamarától vár­8 Pálffy Géza. A törökellenes határvédelmi rendszer fenntartásának költségei a 16. század második felében. In: Végvár és ellátás. (Studia Agriensia 22.) Szerk.: Peter- csák Tivadar és Berecz Mátyás. Eger, 2001. 183-219. 9 Kenyeres István: Uradalmak és végvárak. A kamarai birtokok és a törökellenes határvédelem a 16. századi Magyar Királyságban. (Habsburg Történeti Monográ­fiák 2.) Bp., 2008. 583. 10 Czigány, 2004. 99-106. 11 Pálffy Géza: A török elleni védelmi rendszer története a kezdetektől a XVIII. század elejéig. Vázlat egy készülő nagyobb összefoglaláshoz. In: Történelmi Szemle 38.(1996) 2-3.207. 12 Az 1620-as évektől megfigyelhető gyakorlatra vonatkozóan már az 1580-as években születtek tervezetek. Kenyeres István: A végvárak uradalmainak igazgatása és gazdálkodása a 16. században. In: Századok 135. (2001) 6. 1401. 13 A 17. század első évtizedeiben megszilárdult „Kanizsa ellen vetett” végvidék szervezeti kereteinek áttekintése a korábbi eredmények összegzésével Végh Ferenc: Egerszeg végvár és város a 17. században. (Zalaegerszegi Füzetek 10.) Zalaeger­szeg, 2010. 13-28.; A Duna és Balaton között elterülő végvidék működésének példaértékű bemutatása Pálffy Géza: A császárváros védelmében. A győri főkapitányság története 1526-1598. Győr, 1999. 158-163. 87

Next

/
Thumbnails
Contents