Berecz Mátyás - Rémiás Tibor (szerk.): Végvár társadalma a korszakváltás idején - Studia Agriensia 30. (Eger, 2012)
R. VÁRKONYI ÁGNES: Kontinuitás és diszkontinuitás: változatok Közép-Európára
1711-ben, ha alaposan elemezzük a hosszú távú folyamatokat, nyilvánvaló, hogy az alternatív lehetőségek egyik változata jutott érvényre. Hányán élték meg az egykori végváriak és családjaik közül? Nem tudjuk. Egyáltalán még számottevő réteget a volt végvári társadalom? Érdemes egyáltalán külön beszélni róluk mikor a magyarországi fegyverviselők helyzetében bekövetkezett korszakváltást az egységes császári állandó hadsereg felállítását megszavazó magyar országgyűlés beteljesítette? Ez merőben új lehetőséget kínált, de a százötven év eredményei nem múltak el nyomtalanul. A szatmári békét a fiatal Szekfíí 1913-ban A száműzött Rákóczi lapjain nevezetes korszakhatárként jellemezte: „A szatmári ... békesség nagyot fordított a világ folyásán. Az egész nemzeti életre kiható fontosság dolgában csak a mohácsi vész mérkőzhetik vele...” Szekfíí koncepciójának megfelelően azonban a váltás kettős értelmű: lezárta a szabadságharcok idejét és biztosította a Habsburg hatalom kontinuitását Magyarországon. Ezzel, írta Szekfű, visszavitte az országot Európába. A magyar állam életrajzában még erőteljesebben fejtette ki a békének egyfajta kontinuitást helyreállító jellegét „1711 visszavezette Magyarországot arra a pályára, melyből az 1526-iki katasztrófa kivetette.” Magyarország visszatért „a nyugati kultúrközösségbe, s megpróbálta ősi nemzeti követeléseit ennek érdekeivel összhangban megvalósítani.” Ez az értelmezés az 1935-ben megjelent Magyar történet-ben erősen módosult. 1711 korszakhatár jellegét a magyar és az európai fejlődés viszonyában már másként látta Szekfíí „A szatmári béke a konföderációnak állandóan fenntartott követeléséhez mérten csakugyan siralmas minimumot tartalmazott [...] Az egész békeokmány szinte kizárólag az amnesztiával és a birtokok visszaadásának módjával foglalkozott, s az évtizedes sérelmekre csak annyit tartalmazott, hogy őfelsége [...] Magyarország és Erdély jogait és kiváltságait meg fogja tartani. ” Hangsúlyozta, hogy a szatmári béke megakadályozta az abszolutizmus győzelmét, és ezzel a magyar közjogi viszonyoknak az európaitól eltérő alakulását hozta magával. Magyarországon a rendiség megmerevedett. Az erőviszonyok nyugalmi állapotot teremtettek, de nem egyelőt a két tását lényegében ragadta meg. „a szövetségesek politikai gépezetének működésében Rákóczi jelentős bonyodalmat okozott. Rajta múlott, hogy a szövetségesek kudarcot vallottak és Franciaország végül is épp bőrrel szabadult ki a háborúból.”: ARETIN,: Karl, Otmar von Magyarország és I. József politikája. In: A Rákóczi szabadságharc és Európa. Szerk Benda Kálmán. Budapest, 1980. 35-44.UŐ: Kaiser Josef I. zwischen Kaisertradition und österreichischer Grossmachtpolitik. Historische Zeitschrift 215 (1972) 529-616. 17
