Berecz Mátyás - Rémiás Tibor (szerk.): Végvár társadalma a korszakváltás idején - Studia Agriensia 30. (Eger, 2012)

HORVÁTH HAJNALKA: Köznemesség és követjárás

te a nádorválasztás megtartását is. Mikor az evangélikusok hosszan nem kaptak választ supplicatiójukra, szintén felkereste a személynököt, majd a nádor reggelire hívatta magához az egyeztetések előmozdítására. A kompi- látorok közé is kijelölték, részt vett a koronázáson is.30 1659-ben kompi- látor, s az evangélikus sérelmeket Rottalnak előadó küldöttség tagja volt.31 Az 1662-es országgyűlés megnyitásakor konfliktust okozott a német kato­naság Pozsony köré vonása, Farkas ez ügyben kétszer tárgyalt a nádorral, majd még az országgyűlés folyamán tárgyaltak a német katonaság túlkapá­sairól. Részt vett a vallási sérelmek előadásában a király, Porcia előtt, s a sérelmek megoldásáról nemcsak Wesselényi Ferenc nádorral, hanem két ízben is Zrínyi Miklóssal is egyeztetett.32 Tanulságok levonása □ Országos politika □ Országos követ □ Regionális eût ________________□ Csak me gyei élet A köznemesi elit megoszlása színterek szerint A 4 vármegyében kb. 120-130 főre tehető a vármegyei közéletbe be­kapcsolódók száma, s nekik több mint 60 %-a kereste az érdekérvényesítés lehetőségét, hogy különböző fórumokon, gyűléseken, nádori, királyi audi­encián hallassa hangját. Az országos és regionális közéletben szerepet vállalók egy jelentős há­nyada a korábbiakban nem vállalt a megyei életben tisztséget. Ennek hát­terében két tényezőt érdemes kiemelni: egyfelől számolnunk kell a fami- liaritás intézményével, a megyei főispán, illetve adott megyében birtokos 30 MOL N 114 2. köt. 1655.03.12., 03.18., 05.04., 05.12., 06.01. 31 MOLN 114 3. köt. 1659.08.28., 09.25. 32 MOL N 114 3. köt. 1662.05.11., 05.23., 06.01., 06.05., 06.11., 06.12., 06.16., 07.14., 07.16. 160

Next

/
Thumbnails
Contents