Petercsák Tivadar: Várak és múzeumok - Studia Agriensia 29. (Eger, 2010)

Műemlék, nemzeti emlékhely, múzeum

székesegyház egyik feltárt pillérkötegének csonkjára, és ekkor létesült kál­vária az egykori ágyúdombon.4 A várbeli múzeum gondolata a XX. század elején vetődött fel. Türk Frigyes már 1912-ben kifejezte azt a vágyát, hogy a várban „Dobó múzeum ” legyen, ahol a látogatók összegyűjtve láthatnák a régi korok emlékeit. A várbeli múze­um létesítésére az 1925-ben megkezdődött régészeti ásatások révén nyílt reális lehetőség. A dr. Lénárt János, dr. Pataki Vidor János és dr. Pálosi Ervin által szervezett ásatások eredményeként 1928-ban a lapidáriumot, 1931 -ben pedig a kaszámyatermekben rendezett kiállítást tekinthették meg a látogatók. 1937-től Barcsay Amant Zoltán magángyűjteményét állította ki az ágyútermekben. Eger vezetői 1948-ban a Buttler-házban helyezték el a Városi Múzeumot, s ide került 1949-ben a Vármúzeum anyaga is. Az 1950-ben államosított Heves-Egri Múzeum 1951-ben vette fel a Dobó István Múzeum nevet.5 A névfelvétel is jelzi, hogy a korszak múzeumi szakemberei, döntéshozói fontosnak tartották a vár és a város történelmében kiemelkedő korszak és az azt megtestesítő Dobó István emlékének a megőrzését. Az 1552. évi várvé­delem 400. évfordulóján rendezett ünnepségek még inkább felkeltették az ér­deklődést a vár iránt, ami ekkor laktanya volt, csak a kazamatákat és Gárdo­nyi Géza lakóházát tekinthették meg a látogatók. A Buttler-házban megnyílt állandó kiállításon is nagy hangsúlyt kaptak a várvédelemhez kapcsolódó fegyverek, magyar és török használati tárgyak. A honvédség kivonulása után költözhetett a múzeum a várba, és 1958-ban kapta a Dobó István Vármúzeum nevet.6 Ettől kezdve a múzeum sorsa ösz- szefonódott a váréval. Az Országos Műemléki Felügyelőség mellett a múzeum is érdekelt lett a régészeti feltárás és a műemléki helyreállítás folytatásában, hiszen így gyarapodott a vár múltját reprezentáló műtárgyakkal, és a felújí­tások eredményeként jutott az állandó és időszaki kiállítások számára újabb és újabb területekhez. 1958-tól dr. Bakó Ferenc irányításával a múzeum vált a vár gazdájává, működtetőjévé. A múzeum a fenntartó minisztérium, majd 1962-től a megyei tanács, il­letve a rendszerváltás óta az önkormányzat, Eger város és az Országos Mű­emlékvédelmi Felügyelőség vagy Hivatal anyagi támogatásával szervezte a 4 FELD István 2002. 256. 5 KISS Péter 1987, 582., 1988. 331-333. 6 BAKÓ Ferenc 1963. 20-29. 185

Next

/
Thumbnails
Contents