Veres Gábor: A népi bútorzat története Északkelet-Magyarországon - Studia Agriensia 28. (Eger, 2008)

A PARASZTI LAKÓHÁZ ALAPRAJZI TAGOLÓDÁSA, A BÚTOROK HELYE

A lakásban használt tárgyaknál, asztalnál, széknél, lócánál, a festés-faragás ugyanúgy magán viselte a használat jegyeit, mint maga a szerkezet. A ház díszítettsége nem öncélú volt. A lakberendezési tárgyak díszítésének stílusa, és ezek egymáshoz való viszonya, a „szoba képe” egyszerre fejezte ki a család ízlését és a faluközösséghez való tartozást. Mindig a tárgyak látható részeit díszítették, így már a készítésnél figyelembe vették az egyes darabok későbbi elhelyezését a lakásban. Ez azt is jelentette, hogy amikor változott a lakberendezés rendje, változhatott a motívumok elhelyezkedése is, például tornyos nyoszolyák, ágyvégek eltűnése a vetett ágy szerkezetét, formáját, az ágynemű díszítését is megváltoztatta. Több tárgy kapott olyan díszítést, mely alkalmatlanná tette vagy korlátozta a mindennapokban való használatát. A festett tányérok, tálak, vagy éppen korsók, a falakra, gerendázatra szögezve és bútorokra elhelyezve a lakótér díszeivé váltak. Eredeti funkciójukban esetleg valamilyen szokáshoz vagy ünnephez kapcsoltan használták, melyek közül a lakodalmi tálak, tányérok emelhetők ki.

A tárgyak, bútorok háttérképét a szobában a falak, a mennyezet és a padló adta, melyek gondozottsága hozzátartozott a lakótér díszességéhez, összképéhez. A döngölt földpadlót általában szombatonként mázolták. A vízzel hígított istállótrágyával kevert agyagos földet az asszonyok vagy a nagylány feladata volt felkenni. A terület parasztházaiban egészen a XX. század közepéig volt elterjedt a döngölt földpadló.

A nemzetiségek közül a németeknél jelent meg jóval korábban a fa padlózat, a hajópalló (Aldebrő, Kompolt), ahol már a XIX. század végén is általános volt.25

A falak meszelése mindenütt jellemző. Leggyorsabban a munkatér, a kemence környékének falai piszkolódtak, ezek javítását az asszonyok szükség szerint, akár hetenként — a szombati takarítás alkalmával - elvégezték. A szoba teljes meszelése rendszerint évente kétszer - a gazdasági év kezdetén és végén - tavasszal és ősszel történt, mely gyakran kapcsolódott valamilyen jeles naphoz, ünnephez (húsvét, templombúcsú).

A rendszerint fehér búbost néhány faluban színesre festették. Markazon egyszínű világoskékre, Adácson, Boldogon a kék alakszínre különböző virágmotívumokat és emberalakos mintákat is pingáltak. A kemencék festése az első világháborút követően vált szokássá. A mennyezet meszelése a XX. század elejétől széles körben alkalmazott stukatóros, stukkatúros megoldás alkalmazásával párhuzamosan teijedt el, korábban a deszkafödémet nem festették.

25 BAKÓ Ferenc 1984. 114.

21