Veres Gábor: A népi bútorzat története Északkelet-Magyarországon - Studia Agriensia 28. (Eger, 2008)
A PARASZTI LAKÓHÁZ ALAPRAJZI TAGOLÓDÁSA, A BÚTOROK HELYE
funkció is kapcsolódott. A tárgyak elhelyezése tükrözte a funkcionális tagoltságot. Míg a tüzelőberendezés körül a különböző házi munkáknál használt eszközöket találhattuk, mint az orsókkal teli kosarat, rokkát vagy a talpas guzsalyt, a szemközti térben voltak többek között a család vallási életéhez kapcsolódó tárgyak, kegyképek, feszületek, Mária-házak. A XIX. század elején a parasztházak szobájában, a falak mentén lóca volt, melyet az asztalosbútor divatba jötte után a saroklóca váltott fel. E fölé a falra akasztották, vagy épp sarkára állították a tékát, sarokszekrényt. Ez előtt állt az asztal, melyet a padok két oldalról fogtak közre. A párhuzamos sarokban állt az első vagy vetett ágy, ahol az ágy szó tulajdonképpen a szoba meghatározó díszét, a magasra rakott ágyneműt jelentette, míg magát a bútort nyoszolyának nevezték. A vetett ágy elé székeket állítottak, mellé ládák kerültek. A falakat katolikus vidéken szentképek (tükörre festett képek, olajnyomatok), feszület és különböző díszes tányérok, tálak, korsók díszítették. A reformátusok a szentek képei helyett családi keretezett fotókat helyeztek a falakra. A XIX. század második felétől a párhuzamos elrendezés vált általánossá, amelynél a funkcionális kettősség megmaradt, de a bútorzat rendje megváltozott. A szimmetria párhuzamos kialakítását az tette lehetővé, hogy az 1830- as évektől a lakóházak homlokzati részén általánossá vált a két ablak építése, így ez a felület nem csak kívül, hanem a belső részen is nagyobb hangsúlyt kapott. A homlokzati fal két sarkához egy-egy ágy, közé pedig asztal került. A diagonális rendszert kisebb gyakorisággal centrális elrendezés váltotta fel, például Dél-Gömörben,24 ahol a párhuzamos és centrális forma gyakran egy lakóházon belül is egymás mellett létezett. A párhuzamos elrendezés a mindennapi használatban lévő szobát, míg a centrális forma a reprezentatív funkciójú tisztaszobát jellemezte. A szoba berendezése nemcsak időben, hanem térben is változott a vizsgált területen, így az egyes bútorok helyéről azok tárgyalásánál a későbbiekben még szó lesz. A tárgyak díszítését, a díszített tárgyak beszerzését, és a ház berendezési tárgyainak egymáshoz való viszonyát egyaránt befolyásolta a család ízlése és a helyi közösség elvárásai. Az egyedi festett bútorokat stílusjegyei egy- egy műveltségi csoporthoz kötötték. A bútorkészítő vagy éppen kerámia központok pedig alkalmazkodtak a használók ízlésvilágához is. A díszítési kedv minden korszakban jellemezte a parasztságot, de a XIX. század második fele a volt az utolsó felvirágzás időszaka. 24 DÁM László - D. RÁCZ Magdolna 1986. 90. 17
