Veres Gábor - Berecz Mátyás (szerk.): Hagyomás és megújulás - Életpályák és társadalmi mobilitás a végváriak körében - Studia Agriensia 27. (Eger, 2008)

VINCZE DÁNIEL: Az egri vilajet kolduló rabjainak szerepe a török-magyar diplomáciai és társadalmi érintkezésekben

korlat lényegében véve ugyanolyan módon zajlott le az ország keleti részén is. Különbség csupán a rabok szertelen túlkapásaiban és visszaéléseiben mutatkozik, amelyhez hasonló eddigi ismereteink alapján máshol nem volt tapasztalható. Megjegyzendő továbbá az is, hogy nem elszigetelt, és egyszeri történésekről volt szó, hanem közel három évtizedet felölelő, időről-időre ismétlődő jelenségekről, amelyeket az illetékes szervek nem voltak képesek kordában tartani. Ennek okai között egyaránt kereshetjük a török oldal kettős mérce szerinti megítélését, amely büntetésbeli különbséget eredményezett a köztörvényes bűnözők, és a gazdáik számára nagy haszonnal kecsegtető rabokkal való bánásmód között. Magyar oldalon ezzel szemben jóval keményebb fellépést láthattunk, mint arról szó volt, nem ritkán kerültek börtönbe a bűnösök, vagy fenyegették őket halálbüntetéssel, a török fél nem csekély tiltakozása ellenére. A koldulok visszaéléseit pedig nem csupán a mohamedán oldal elnéző magatartása, hanem az egymást gyakran váltogató, erős központi hatalmat kiépíteni nem tudó pasák, és az így kialakuló hatalmi vákuum, bizonytalanság is csak tovább könnyítették. Ennek ellenére mégis 1677-ben Muszli egri pasa volt az, aki elsőként felfüggesztette a hitlevelek kiadását, majd ezt követően három éven keresztül szünetelt az újabb passzusok kiállítása, és bizonytalan időn keresztül még a rabok szabad járásának is vége szakadt. A folyamat 1680-as újraindítása azonban már minden bizonnyal csupán tiszavirág életű lehetett,108 mert a hamarosan beköszöntő háborúk és a történelem viharai egyszer s mindenkorra véget vetettek a törökök uralmával együtt ennek a kétes hírű intézménynek is.

108 Bár 1686-ban Heves vármegye közgyűlése még határozatban tiltotta meg a raboknak a megye tudta nnélküli kezességre való kiadását, ám ekkorra ezen intézkedés minden bizonnyal már csupán szimbolikus jelentőségű lehetett. Szederkényi, 1891. 226.

173