Veres Gábor - Berecz Mátyás (szerk.): Hagyomás és megújulás - Életpályák és társadalmi mobilitás a végváriak körében - Studia Agriensia 27. (Eger, 2008)

R. VÁRKONYI ÁGNES: Végvár és mentalitás a végvártörténeti műhely negyedszázados története tükrében

megy az ostrom táborba, Prometeus helyébe kívánkozik. A tatár Delimán pedig úgy beszél, mint bármely szerelmes magyar ifjú: „Ó, szívem gyöngyöm! 0, szemem világa, o, én jobbik lelkem!”

Az élet értéke

Talán a legérdekesebb újdonság a Szigeti veszedelemben a régi és az új mentalitás együttélése.

A században is végig él a közfelfogás, hogy a hazáért meghalni szent és természet adta kötelesség. Nem nyúlhatunk itt vissza az ókori auctorokhoz, s a középkor első századaiba a keresztény mártírok történetéhez sem, csupán azt hangsúlyozzuk, hogy ez, mint erkölcsi parancs, heroikus mentalitás a különböző kultúrákban évszázadokon át napjainkig követhető. A különböző élethelyzetekben is uralkodó nézet. Két példát idézünk. Az egyik a rab, a másik a diák nézete.

Wathay Ferenc dunántúli végvári vitéz már mint Székesfehérvár vicekapitánya esett török fogságba 1602-ben, s az isztambuli Fekete Toronyban töltött rabévek után a budai Csonkatoronyba hozták és innen szabadult 1607- ben.54 Rabságban írt versei közül az „Áldott magyar nemzet kevés maradékja / Régen Európának ki valál csillaga” kezdősorokkal magasra emelt mércéhez igazítva tekinti át az ország helyzetét. Utalva múltra és jövőre, szemléletesen bemutatva a tizenöt éves háború veszteséglistáján a végvárak pusztulását, rabsága mélyéről is kész, hogy meghaljon érte: „Átokká magamat, hidd, éröt- ted hadnám, / Szörnyű nagy halálra es magamat adnám.”55

A wittenbergi egyetemen diákja, Johann von Flellenbach teoretikusan foglalkozik az élet feláldozásával. 1656 Szentháromság vasárnapján Oratio pro Hungária címmel beszélt a haza iránti kötelességről. „Hogy mekkora szeretettel és tisztelettel tartozom a hazának az abból is nyilvánvaló lehet, hogy azt a legszentebb, legősibb szülőnek nevezik. Az bizonyosan szülő, minden benne lakót táplál, művészetekkel, kincsekkel, tudományokkal felszerel, méltósággal ellát, minden polgárának kényelmet és ékességet ad.”

54 Benda Kálmán: Adalékok Wathay Ferenc életéhez. ItK (—Irodalomtörténeti Közlemények), 1968. 211-213.

55 Wathay Ferenc: Áldott magyar nemzet. Mely a magyar nemzetségnek nyomorult, múlt és jelen között való állapotját traktálja. I. Szöveggyűjtemény. 2003, 61.

40