Veres Gábor - Berecz Mátyás (szerk.): Hagyomás és megújulás - Életpályák és társadalmi mobilitás a végváriak körében - Studia Agriensia 27. (Eger, 2008)

MÉHES PÉTER: Egy végvár hétköznapjai. Élet a kiskomáromi várban Túrós Miklós vicekapitány (1642-1658) leveleinek tükrében

azokat azonnal közölni. Egy hír elhallgatása komoly következményekkel járt és kivétel nélkül súlyos büntetést vont maga után. 1648-ban azt írja Túrós Miklós, hogy egy György nevű tizedese, aki a várba akkor érkezett be társaival, elmulasztotta őt informálni; merre jártak és mit láttak. A vicekapitány nagyobb szigort kér Batthyány I. Adámtól, hogy az ilyen esetek a későbbiekben ne forduljanak elő.28 29 Az ismeretlen hírhozók mellett akadt néhány olyan személy is, akiket Tú­rós Miklós név szerint is megemlített, és több levelében is hivatkozott rájuk. Az egyik ilyen embere egy bizonyos Gálffi András volt, akiről egyik le­vélben az olvasható, hogy „ hódúit polgár’’.19 Túrós Miklós különböző fel­adatokkal látta el említett emberét. Egy alkalommal Túrós vajda Bessenyei István kapitánnyal együtt Batthyány I. Adámnál járt, s akkor a főkapitány pénzt ígért a katonáknak. Túrós eme ígéretére emlékeztette a Körmenden székelő főkapitányt, és kérdezte tőle, miszerint „ ...tudósítson Nagyságod le­vele által, mint kölletik cselekednem, és én Nagyságodhoz az pénzért kato­nákkal együtt az Gálffitfelküldenem... ”.30 Gálffi Andrást azonban más fela­datokkal is ellátta a kiskomáromi vicekapitány. Olykor levelet kellett vinnie egy szomszéd véghelyre, máskor pedig Batthyány I. Adámhoz. A fennma­radt levelekből rekonstruálva Gálffi András lehetett az összekötő személy Túrós Miklós és Batthyány I. Adám között, hisz több levélben is olvasható, „az mint Nagyságod parancsolta levelében oda küldöttem Nagyságod­hoz... ”.31 Gálffi olykor kémkedéssel is meg volt bízva, amint azt a követke­ző sorok is bizonyítják: „...Gálffit ugyan magát Kapósba küldtük, de ott semmi oly gyűlt török nincsen, kitől tartanunk kellene... ”.32 Nem tudhatni, hogy mi lett a későbbiekben Gálffi András sorsa, mindenesetre érdekes tény, hogy a fennmaradt levelek másik felében, 1652-től kezdve Túrós Miklós egyszer sem tesz említést róla. Feltétlenül említést érdemel a hírszerző emberek sorában egy bizonyos Sándor prédikátor. A somogysági református pap nem csupán Túrós Miklós jelentéseiben szerepel, szolgálatait a környező végvárak többi kapitánya is igénybe vette. Laskai Sándorról van szó, akit a Dunántúlon röviden csak 28 Uo. Túrós Miklós levele Batthyány I. Ádámhoz. Kiskomárom, 1648. V. 30. No 50288. 29 Uo. 1648. III. 30. No 50281. 30 Uo. 1648. III. 28. No 50280. 31 Uo. 1648. III. 30. No 50281. 32 Uo. 1651. IX. 21. No 50315. 220

Next

/
Thumbnails
Contents