Veres Gábor - Berecz Mátyás (szerk.): Hagyomás és megújulás - Életpályák és társadalmi mobilitás a végváriak körében - Studia Agriensia 27. (Eger, 2008)

MÉHES PÉTER: Egy végvár hétköznapjai. Élet a kiskomáromi várban Túrós Miklós vicekapitány (1642-1658) leveleinek tükrében

STUDIA AGRIENSIA 27, 2008 Méhes Péter EGY VÉGVÁR HÉTKÖZNAPJAI Élet a kiskomáromi várban Túrós Miklós vicekapitány (1642-1658) leveleinek tükrében* 1600. október 20-án - a tizenöt éves háború (1593-1606) eseményeinek for­gatagában - Kanizsa várát a török csapatok 45 napig tartó ostrom után be­vették. A török, a keresztény védvonal áttörését követően, hatalmát Zala me­gye központi területeire, a Mura, Kerka, illetve a Zala nyugat-keleti és észak-déli folyása által határolt területre is kiterjesztette.1 A vár bevétele után sürgető feladattá vált a még magyar kézen maradt erősségek* 1 2 számára, hogy a Rába alatti területet megerősítsék, és ellenállást ta­núsítsanak a törökké lett Kanizsával szemben. A Kanizsa elleni főkapitányság három csoportra, várkörzetre oszlott. Az első Egerszeg központtal a Zala nyu­gat-keleti irányú vonalát, illetve annak elő- és mögöttes területeit védte. A kis­komáromi körzet várai a Zala észak-déli vonalát őrizték. A harmadik csoport erősségei (Légrád, Lenti, Lendva, Szemenye, Szentpéter, Szécsisziget és Kánya­vár) pedig a Légrádtól északra eső területen zárták el a kanizsai törökök útját.3 * Köszönettel és tisztelettel tartozom J. Újváry Zsuzsanna tanárnőnek és Zimányi Vera pro­fesszor asszonynak kutatásaimban nyújtott segítségükért. 1 Sinkovics István: A tizenöt éves háború. Erdély sorsfordulatai. In: Magyarország története 1526-1686.1. Főszerk. Pach Zsigmond Pál. Bp., 1985. 685-686. 2 A „Kanizsa ellen vetett végvidékhez” a következő várak tartoztak: Körmend, Egerszeg, Pölöske, Kapornak, Egervár, Lövő, Kemend, Magyarosd, Tótfalu, Kiskomárom, Zalavár, Szentgrót, Szentgyörgy, Bér, Szécsisziget, Kányavár, Szentpéter, Lendva, Lenti, Légrád és Szemenye. Kelenik József: A Kanizsa elleni végvidék katonai erejének változásai 1633-1638. In: Hadtörténelmi Tanulmányok. Szerk. Molnár András. Zalai Gyűjtemény 36/1. Zalaegerszeg, 1995. 5-6. Vö. Müller Veronika: A zalai végek mindennapi problémái. In: Zalai Gyűjtemény 8. 1978. 81-91. 3 Kelenik József: A nemzetiségi megoszlás, a veszteségek és a fluktuáció mértéke tizennégy Kanizsa elleni végvár helyőrségében (1633-1638). In: Végvárak és régiók a XVI-XVII. században. Studia Agriensia 14. Eger, 1993. 108. 213

Next

/
Thumbnails
Contents