Veres Gábor - Berecz Mátyás (szerk.): Hagyomás és megújulás - Életpályák és társadalmi mobilitás a végváriak körében - Studia Agriensia 27. (Eger, 2008)
KENYERES ISTVÁN: Végvári karrierek: udvarbírák, ellenőrök, élésmesterek
ményre vezetett, hogy a Mohács előtt az ügyvédkedésben kitörési lehetőséget látó és több jelentős karriert is felmutató kisnemesi család a 16. század közepén egyértelműen a kamarai és azon belül is az egri váruradalmi tisztségekre specializálta magát.11 A bevezetőben említett személyi adattárban összegyűjtött források számos további életút, karrier vizsgálatának a lehetőségét nyújtja és ezek a mikroszintű vizsgálatok árnyaltabbá teszik a kvantitatív megközelítés eredményeit. A családi stratégiák kapcsán a több kamarai udvarbírát is adó Zeleméry, Sauer vagy a Soklyóssy családok esetét is érdemes lenne alaposabb vizsgálat tárgyává tenni.11 12 További kutatások célja lehetne az olyan életutak vizsgálata, amelyek során egy lehetséges teljes karrier képe rajzolható meg a kisebb megyei vagy kamarai állás betöltésétől (pl. megyei rovásadószedő, harmincadéi lenőr stb.) a jelentősebb presztízsű végvári, végváruradalmi kamarai állásokon át egészen a magasabb, pl. kamarai tanácsosi hivatalokig. Mert ilyenekről is szép számmal van tudomásunk, elegendő például a bányászati szakemberből kamarai udvarbíróvá, majd szepesi kamarai tanácsosságig jutó Feigel Péterre, a tokaji udvarbíróból szepesi kamarai elnökségig jutó Paczoth Jánosra, vagy az 1550-es években több jelentősebb uradalomban udvarbíráskodó, majd pozsonyi főharmincadosságot elérő Prandorffer Tamásra utalnunk.13 Érdemes azokat a karriereket is felvázolni, amelyek végül is bukással zárultak. Ugyanis nem mehetünk el szó nélkül a korszakban is általános korrupció mellett sem, hiszen az uradalmi tisztviselők esetenként hatalmas, több 10 ezer Ft-ra rúgó, lényegében véve állami jövedelmeket kezeltek és a korszak felfogása szerint ebbe belefért időnként a saját haszonszerzés is. Persze annak mértéke, hogy a saját haszon szerzése mikortól csap át sikkasztásba, sokszor nehezen volt megállapítható. A kamarai számvevőségek mindenesetre árgus szemekkel vizsgálták az uradalmi tisztviselők elszámolásait és alig akad olyan tisztviselő, akinek minden számadását rendben találták volna és ne állapítottak volna meg hiányt, amit a tisztviselőnek, vagy annak halála esetén a rokonságnak ne kellett volna előbb-utóbb megfizetnie. Több ilyen példát is ismerünk, talán a legkirívóbb a 16. század végén már magyar kamarai tanácsos Hölgy Gáspár esete, akit állás- és vagyonelkobzásra ítéltek 11 Kenyeres, 2008/3. 12 Kenyeres, 2008/1. 13 Uo. 206-207. 206
