Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Tudomány és hagyományőrzés - Studia Agriensia 26. (Eger, 2008)

KATONAI HAGYOMÁNYŐRZÉS A 21. SZÁZADBAN - PÁVAY TIBOR: Lovagi kultúra, lovagi kéziratok

felelőtlen és komolytalan pubertás ízű „nagy szavakban” merül ki, s így a mindennapi tettekben, gyakorló moralitásban testet sem ölt), hiszen ez éppen a kultúrértékek integrációját akadályozhatja meg (tudatos értékválasztás, mely jó esetben a mindennapi tettekben is testet ölt, értékalapú gondolkodás és nem puszta öncélú szerepjáték formájában).

Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer c. műve (Osiris, Bp., 2003) egyik fejezetében plasztikusan tárgyalja a rekonstrukció (avagy restauráció) és az integráció közti művészetfilozófiái különbséget. Az előbbi (melyet Schleiermacher képviselt) a műalkotás eredeti jelentésközegének túlzásba vitt restaurációját igyekszik megvalósítani, s így eleve kudarcra van ítélve. Az utóbbi (melyet Hegel képviselt) a műalkotás régi kultúrából ránk hagyo- mányozódott szeletét olyan kultúrértéknek tartja, mely képes a befogadó számára közvetíteni a két kultúra (a műalkotás szempontjából originális és a szemlélő birtokában lévő) történeti szakadék ellenére is értékeket, bizonyos előfeltételek esetén. Ez a fajta esztétikai elemzés két irányban is továbbgondolásra érdemes számunkra. (1) Egyrészt megérthető általa, hogy történeti események tökéletes rekonstrukciója (restaurációja), mely az eredeti világ helyreállítását célozza, lehetetlen - pld. a Trója játékok erre törekedtek, azonban mivel még a kultúra szerves részei voltak, egyben integráló szerepük is volt, s ez értelmezésbeli konfliktust így nemigen generált. Másrészt (2) továbbgondolva a dolgot, napjaink jelenére vonatkoztatva, a hagyományápolás tekintetében is irányt mutató lehet ezen hermeneutikai dichotómia észben tartása. Hiszen a lovagi hagyományápolásnak is hiteles rekonstrukcióra kell törekednie, de semmiként sem a reális világ középkorira cserélésével (túlzott restauráció - angol kifejezéssel re-enactment - mely persze többnyire alig mutat túl kulturális hitelességben a színpadi haditorna keretein...). De nem is a hitelesség elvesztésével (mint pld. az elsősorban szórakoztató célú, közön- ségi igényeket vagy épp tinédzser kamaszok beképzelt egoját rosszul értelmezett auto-terápiaként kielégítő, nemegyszer profitorientált haditorna; ill. légből kapott szabadidős, hiteltelen és „gondtalan”, forrásismeretre, ill. forráskritikára alkalmatlan és zárt rendszerű falszifikálhatatlan posztmodem „hagyományferdítés”). A hagyományápolásnak (melyet csak azért nem nevezünk a lovagi kultúra esetében hagyományőrzésnek, mert nem szerves és töretlen hagyományról van szó, mely hagyományt csak fent kellene tartani) eszerint elsősorban integrációra kell törekednie. Vagyis a lovagi hagyományápolás esetében (pld. egy lovagi torna közönség előtti rekonstruált bemutatása során) lovagi kultúrértékek hiteles (forrás-, s kultúrközpontú) bemutatására, közvetíté140