Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Tudomány és hagyományőrzés - Studia Agriensia 26. (Eger, 2008)

KATONAI HAGYOMÁNYŐRZÉS A 21. SZÁZADBAN - BARTÓK BÉLA: Hatvanasok Hatvanban - A cs. és kir. 60. gyalogezred hagyományainak ápolása Egerben

formálásában, nem akar pusztán a hagyományápolásra szorítkozni, és ha a közeljövőben a honvédség kötelékébe fogják őket hívni, akkor ott szolgálják a hazát. Azt is hangsúlyozta a tábornok, hogy nem parancsolják, hanem ké­rik a bajtársakat, hogy jöjjenek a hatvani ezrednapra az elesett hősökért imádkozni, az egymás iránti hűség, szeretet és összetartozás kifejezésére. A felhívás következő része nyílt utalás volt a korabeli külpolitikai helyzetre, amely tele volt bizonytalansággal, de a veteránoknak is ébernek kell lenni­ük: „ ...az ezeréves magyar katonaszellemet nekünk föltétlenül és minden kö­rülmények között meg kell őriznünk, sőt töretlenül át kell plántálnunk a je­len és az eljövendő magyar katonai nemzedékbe is. ”15 Ezután a tábornok fel­sorolta az 1798-ban alapított ezred elszántságának és áldozatkészségének legfontosabb állomásait, a napóleoni háborúkat, 1848^19-et, a boszniai ok- kupációt, az első világháborúból Oroszországot, Szerbiát és a legpontosab­ban Tirolt, a Doberdót, a Hétközség fennsíkját és Monte di Val Bellát, ahol a ,, 60-as magyar katonai szellem ” kikristályosodott. A szöveg harmadik ré­szében ismét összekötötte a múltat a jelennel és a jövővel, hogy a hazasze­retet és az önfeláldozás örökkévalóságát bizonyítsa: „ ...múlt emlékek ragyo­gásán szülessen újjá lelkűnkben a hit, legyen egység, acélozódjék az akarat és az elszántság bennünk és fiainkban a szebb, a régi Szent Istvánt Magyar- ország visszaállítására! ”16 17 A befejező rész újra megismételte a kérést, több­ször is hangsúlyozta a bajtársi szeretetet, és nem hagyott kétséget a felől, hogy valóban fontos seregszemlére hivatalosak a megszólítottak. Eligazítás A találkozó előtt egy nappal - amikor Hatvan városa már fellobogózva és feldíszítve várta a veteránokat - megjelent a részletes program is. Reggel fél 9-re hirdették meg a gyülekezőt a városháza előtti téren és 9-kor kellett in­dulnia a zárt menetnek a hősi emlékmű elé. A tervek szerint Taby Árpád ko­szorúzása után a MÁV Dalárda'1 énéke zeng, majd a sporttelepre indulnak a 15 Uo. 16 Uo. 17 A MÁV Alkalmazottak Dal, Zene és Önképző Egyesülete, a népszerű „Dali” 1919-ben ala­kult, 1928-ban székházat vásároltak, 1931-ben szimfonikus zenekart alapítottak, színját­szással is foglalkoztak és több országos versenyen nyertek díjakat. HL, 236. 187

Next

/
Thumbnails
Contents