Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Tudomány és hagyományőrzés - Studia Agriensia 26. (Eger, 2008)
KATONAI HAGYOMÁNYŐRZÉS A 21. SZÁZADBAN - BARTÓK BÉLA: Hatvanasok Hatvanban - A cs. és kir. 60. gyalogezred hagyományainak ápolása Egerben
szerkesztésében megjelenő újság a helyi keresztény vallású és nemzeti érzelmű középosztály, különösen az egyházi és állami tisztviselőréteg érdekeit képviselte és érzelmeit fejezte ki. 1938 őszén, amikor a magyar kormány és a hadsereg Csehszlovákia megtámadására készült különös társadalmi, politikai és talán katonai jelentőséggel is bírt a hatvanas veteránok hatvani összejövetele. A veterán elnevezés, amely az öreg jelentésű latin vetus szóból származik olyan személyt, jelöl, aki tapasztalatokat szerzett egy sajátos területen, elsősorban a fegyveres erőknél. A történelem során sokáig az államoknak nem volt állandó hadseregük, de majdnem minden harcos évekig földműves volt, ezért az állam másodlagos hivatása volt békeidőben is támogatni őket. Az első állam, amely szembenézett a veteránok problémáival a Római Birodalom volt, ahol a professzionális hadsereg hivatásos katonáinak új szerepre volt szükségük, amikor leszereltek. Általában földet kaptak az újonnan meghódított területeken és az ilyen földek iránti igény is motiválta Róma terjeszkedését. Nagy tekintélyük volt a társadalomban, mert 16-26 év katonai szolgálat után megkapták a római polgárjogot és sokszor a városok képviselőtestületébe is beválasztották őket. Leszerelés után azonban újra bevonulhattak a consul felszólítására mint evocatusok. A római polgárháborúk idején ez gyakori eset volt, mert hűségüket és harcedzettségüket a hadvezérek nagyon sokra becsülték. A veteránoknak adott ingyenes vagy olcsó földön kívül azonban az államok keveset törődtek velük. Nagyon csekély vagy semmilyen segélyt nem kaptak a testi vagy lelki sérülésektől szenvedő katonák, ezért gyakran koldulásból vagy bűnözésből éltek. Franciaországban a napóleoni háborúk után kezdtek rájuk nagyobb figyelmet fordítani, de a veteránokkal való bánásmód csak az első világháború után változott meg lényegesen, mert a háború utáni forradalmi években a leszerelt katonák (különösen a tisztek) sokfelé a bizonytalanság forrásaivá váltak. Gyorsan lehetett őket mozgósítani, kapcsolatban álltak a hadseregekkel és gyakran fegyverük is volt. A háborús veteránok központi szerepet játszottak pl. az 1918 utáni németországi zavargásokban, míg az USA-ban a munkanélküli veteránok szervezete az egyik legfontosabb tiltakozó mozgalom volt a nagy gazdasági válság idején. A II. világháború után részben az előző világháború tapasztalatainak köszönhetően az államok többsége pontos veterán-nyilvántartást vezetett be és ingyenes vagy támogatott oktatásban, egészségügyi ellátásban vagy kedvezményes lakásvásárlási hitelekben részesítették őket. Manapság a legtöbb esetben a háborúból leszerelt katonák nagy tiszteletben részesülnek kivéve, ha a civil társadalom szempontjából értelmetlen vérontásban vettek részt, mint pl. a vietnami háború. 182
