Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Tudomány és hagyományőrzés - Studia Agriensia 26. (Eger, 2008)
KATONAI HAGYOMÁNYŐRZÉS A 21. SZÁZADBAN - LOVÁSZ EMESE: A 14. századi női viselet rekonstrukciója
másikának fején pompás burgundi süvegek, felgyűlt arcfátylak, pompás virágmintákkal és fémrozettákkal ékes fegyverövek...Udvari emberekből, előkelő dámákból, dús főúri-királyi — vérteket, páncélokat, prémes meg selyembársony öltözékeket viselő lovagokból, Nagy Lajos művészetbe átköltött, kőbe álmodott környezetéből, az udvarból rekrutálódtak szobraink nagyobb részének modelljei!” Gyűjtőmunkánk során elérkeztünk oda, ahol a gyakorlati problémákkal kellett szembenéznünk. Aranyszállal átszőtt bíborszövetet, firenzei vagy luccai brokátot nem tudtunk beszerezni, de nem is lett volna alkalmas a drága anyag a haditomázás céljaira. Nem volt járható út számunkra az a megoldás sem, melyet a színházi jelmeztervezők alkalmaznak: „úgy termi, mintha...”, hiszen ellentétben a színpadi fények által megvilágított jelmezekkel, a mi ruháinkat fényes nappal, és emberközelből látják a nézők. így találtunk rá a férfiruhák számára a bársony helyett az igénybevételt jobban tűrő, erősebb bútorszövetre, női ruhákhoz pedig a természetes alapanyagú, mosható, és mégis jó tartású düftinre. A következő lépés annak a mindenre elszánt személynek a megtalálása volt, aki varrónőként vagy szabóként kellő türelemmel rendelkezett az általunk megmutatott ruha „lemodellezéséhez” a szabásminta elkészítéséhez. Az így elkészült „alapruhák” díszítése, végső formába öntése már későbbi viselőjük feladata volt. Nincs annál kiábrándítóbb, mint amikor a középkori ihletésű ruha alól kivillan egy magas sarkú, mai divatú cipő vagy szandál. A valódi bőrből, eredeti szabásminta szerint készült cipők, illetve a férficsizmák esetében annyi engedményt tettünk, hogy a készítők a lábbelik 20. kép. A budavári „festett talpát vékony, csúszást gátló réteggel látták el, szemű lovag capuccioval” 155 19. kép. Táncoló párt ábrázoló palástkapocs
