Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Magyarország védelme - Európa védelme - Studia Agriensia 24. (Eger, 2006)

AZ EGRI VÁR DIADALA - 1552 - KENYERES ISTVÁN: Az egri várbirtok igazgatása a 16. században

sági ügyeinek intézésébe, szerepe csupán az udvarbíró számadásainak felül­vizsgálatára szorítkozhatott. A kamarai illetékesség visszaszorulását jelzi az a tény is, hogy az instrukciót nem a Szepesi Kamara, hanem az uralkodó nevé­ben Ernő főherceg bocsátotta ki. Bódy utasításából érdemes kiemelnünk, hogy számadásait legalább havonta be kellett mutatnia a kapitánynak, míg a Szepesi Kamarának csak negyedévente kellett beadnia, a teljes és részletes éves számadásait a kapitánynak volt köteles benyújtania, a kamarának csak kivonatot kellett küldenie [2-3. pont]. Az év végi teljes számadásokat a kapi­tánynak kellett hitelesíteni. Igen szigorú rendelkezést szabtak a számadások benyújtásának határidejét illetően: ha az udvarbíró 2-3 hónapot késne a szám­adás benyújtásával, akkor éves fizetését megvonják tőle, ha pedig még töb­bet késne, akkor hivatalvesztéssel büntetik, és le is tartóztathatják. Amennyi­ben valamilyen hiány miatt jogosan elmarasztalnák és nem tudná vagy akar­ná azt kifizetni, a nemesi kiváltságait figyelmen kívül hagyva fogságra vet­hették és javaiból kellett a károkat megtérítenie [9. pont]. Ami Bódy gazda­ságirányítási tevékenységét illeti, az instrukció meghagyta, hogy az egri káp­talan és az officiálisok által jogtalanul gyakorolt borkiméréseket a vár számá­ra foglalja vissza. Meghagyták, hogy az eladományozott (!) officiolátusokat szerezze vissza a vár számára. Gazdálkodási rendelkezéseket is tartalmazott az instrukció, előírták Bódy részére, hogy foglalkozzon alkalmas helyeken a majorsági földműveléssel, állattenyésztéssel, valamint a katonák számára tör­ténő sörfőzéssel [4. pont]83. Érdekes rendelkezést tartalmaz az utasítás [6.] pontja, eszerint, amennyiben a kapitány elrabol az uralkodói bevételekből, vagy saját hasznára üzletel, az udvarbíró köteles azt az uralkodónak, vagy an­nak távollétében a főhercegnek, illetve a Szepesi Kamarának jelenteni. Bódy tevékenysége során nem csak a kapitánnyal, hanem a kamarával is összetűzésbe került. Az utóbbi ugyanis, csakúgy mint elődje idején, nem tudta megfizetni az Egertől más végvárakhoz rendelt tizedek árendáját. Bódy kény­telen volt hiteleket felvenni a katonaság húspénzének előteremtésére. Panasza­ival a kamarát megkerülve még a bécsi központi szervhez, az Udvari Kamará­hoz is fordult.84 A főkapitány pedig több jövedelmet is maga hasznára foglalt le, 83 Az egri serfőző házat Kövér udvarbírósága idején kezdték építeni, ami 1577 decemberére el is készült, de beüzemelésére előbb a serfőző kádak, majd az üst végül pedig ser­főzőmesterek és az alapanyagok (komló, árpa, tűzifa) hiánya miatt nem került sor. MOL E 254 1577. okt. no. 15. dec. no. 3. no. 4. 1578. nov. no. 12. dec. no. 9. 84 MOL E 254 1579. júli. no. 19. nov. no.35. no.47., dec. no. 14. 76

Next

/
Thumbnails
Contents