Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Magyarország védelme - Európa védelme - Studia Agriensia 24. (Eger, 2006)

MAGYARORSZÁG VÉDELME -EURÓPA VÉDELME BALASSI BÁLINT ÉS BOCSKAI ISTVÁN KORÁBAN - JENEY-TÓTH ANNAMÁRIA: Bocskai István fejedelmi udvara 1605 nyarán (A kolozsvári városi számadások tükrében)

tek. Az eredetileg tehát augusztus 10-től kezdődő országgyűlésre a város a felkészülést a fejedelem levelének kézhezvétele után az augusztus 4-i köz­gyűlésben azzal kezdte meg, hogy a felső-tanács előírta a bírónak,, minél na­gyobb böcsülettel és tisztességgel fogadják őfelségét ”.4 Az első lépés a bor megvétele volt: „ bíró uram kerestesse fel azt a regestrumot, akivel tavalyi­ban szettének fel, mely uraink azok közöl, [akik] akkor bort nem attanak is, bíró uram azoktól vetessen bort. ”5 Ezután a centumvirek az udvartartás ci­pószükségletének biztosítása érdekében intézkedtek a búza cséplésének el­kezdéséről.6 Közben a város vezetői hírt kaphattak az országgyűlés időpont­jának elhalasztásáról, hiszen a források tanúsága szerint a város illetékesei 1605. augusztus 12-én fogtak hozzá az előkészületek második lépcsőjéhez, a húsvásárláshoz. A mészárosoknak már korábban meghagyták, hogy napi öt barmot vágjanak le, a hentellérek vagyis külső mészárosok pedig napi ket­tőt, az „oláh mészárosok” pedig amennyit csak tudnak, amíg a fejedelem a városban tartózkodik.7 A számadáskönyvben feljegyzésre kerülő tételek kö­zött mások mellett mindössze 5 borjú, 20 lúd, 200 darab tyúk és tyúkfi, va­lamint 4460 font tehénhús, 1668 font juhhús, és hétszeri halhozatás szere­pelt.8 A cipósütő asszonyoktól közel 3000 darab cipót vett át a sáfárpolgár.9 Az egyéb konyhai hozzávalók között a számadáskönyv jegyzője még sza­lonnát, vajat, mézet, faolajat, rizs-, köleskását, szilvát, körtét, hagymát, al­mát, petrezselymet, mogyorót, tejet, ecetet sorolt fel.10 4 Kolozsvár város levéltára Közgyűlési jegyzőkönyvek (Továbbiakban: KvTanJk) 1/5. 266r. 5 Uo. 6 Uo. 7 KvTanJk 1/5. 266r. „Tetőzett őkegyelmeknek városul, hogy az mészáros uraim oly gondvi­seléssel legyenek, hogy még Őfelsége itt leszen, bejövetelétől fogva minden napra öt-öt barmot vágjanak céhül. Az hentellérek minden napra két-két barmot vágjanak. Az oláh mé­szárosok mentői többet vághatnak, vágjanak: Ha hol penigh ebben az mészárosok avagy hentellérek meghfogyatkoznának tehát non obstarise az bárd letétele - bíró uramnak authoritássa legyen reá, hogy ighavonó barmokat is minden személy válogatás nélkül az felyül meghírth mód szerénth levágatathassa, őkegyelmek penigh bíró uram, mind a mé­szárosoknak, s mind hentelléreknek mingyárást minden barmokat számiáltassa meg [...].” 8 Kolozsvár város levéltára Számadáskönyvek (továbbiakban: KvSzám) 11/XIX. a. 53., 70. A 49. oldalon az ispánok költségeinél 7 ft 29 dénár szerepelt. Később, pedig az 56. oldalon 127 darab halat könyveltek el. Ennek egyik előidézője lehetett, hogy közeledett Mária mennybemenetelének ünnepe. 9 Uo. 55. 10 Uo. 54. 267

Next

/
Thumbnails
Contents