Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Magyarország védelme - Európa védelme - Studia Agriensia 24. (Eger, 2006)
MAGYARORSZÁG VÉDELME -EURÓPA VÉDELME BALASSI BÁLINT ÉS BOCSKAI ISTVÁN KORÁBAN - NYAKAS MIKLÓS: Bocskai szabadságharcának kezdetei és a bihari várak
A kérdésfeltevés ennél azonban bonyolultabb, s szoros összefüggésben áll a Bocskai kori hajdúság származási és társadalmi összetételével. Nevezetesen azzal, hogy a szabadságharcot fegyveresen is támogató, mellette mindvégig hűséggel kitartó hajdúvitézek az ország mely területéről származtak, volt-e, s milyen mértékű kötődésük a partiumi-bihari tájhoz, tágabb értelemben a nemzet ügyéhez, s ezzel szoros összefüggésben milyen volt az affinitásuk a „religióhoz”, a vallás kérdéséhez. A hajdúk sűrű és gyakori kilengéseit ismerve, a magyar országgyűlések sorozatban hozott, s a hajdúkat fenyítő törvényeit tudva, történészeink egy jelentékeny csoportja hajlamos arra, hogy bennük csak a zsoldra, zsákmányra éhes katonanépességet lássa. Ebben természetesen sok igazság van, s tulajdonképpen e magatartást természetesnek is kellene tartanunk, ismerve a török birodalom peremterületein élő, bizonytalan társadalmi állású, de a török ellen többé-kevésbé hatékonyan szervezkedő katonacsoportokat, vagy a nyugati fejlődés zsoldostípusának a mentalitását.3 Arra kell még rávilágítanunk, hogy a Bocskai kori hajdúság származási helyét tekintve nem a töröktől hajdanában elpusztított Délvidék menekülő jobbágyi, kisnemesi-nemesi népességéből származott, hanem a nagy várháborúk (1551/52; Temesvár, Szolnok) és (1566; Gyula) következményeként hódoltsággá lett terület megbolygatott népességéből. Ezt a folyamatot erősítette a tizenötéves háború pusztítása!4 Ezek a hajdúk társadalmi állásukat tekintve lehettek már korábban is nemesek, származhattak a terület paraszti népességéből, s tudjuk, hogy jelentős részben egykoron kiváltságolt területek lakói (Jászkunság) voltak. Nemzetiségüket tekintve pedig magyarok és döntően református vallásúak. Bocskai István törzsbirtokai tehát olyan területen feküdtek, amely a magyarországi hajdúság egyik fő kibocsátó helye volt. 3 Rácz István: A hajdúk a XVII. században. Debrecen. 1969. 4 Az 1600, évi összeírás szerint Püspökit, melynek 22 portája volt, teljesen elhagyták lakosai, Biharon és Szentmiklóson 20, Szentjánoson 9, Tótfaluban 4, Szentpéteren 50, Marcziházán 4, Mező-Bentőn 6 portát írtak. Teljesen elpusztult Tamási, Száldobágy, Újlak, Vásárhely, Szőlős, Vadossa, Szentelek, Saly, Hájó (Hévjó) Betfia, Kardó, Nagyürögd, ahol azelőtt 22 s Mácsa, ahol korábban 18 porta volt. Almamező teljesen elpusztult, a korábban 70 portával bírt Macsmolna községet pedig elhagyták lakói. Széplak teljesen elpusztult. Kápolnán és Gyantán csak három porta volt lakott. Lakattia helységet a tatárok felprédál- ták, hasonlókép elpusztult Sólyom, Borzik. Közép-Örvényesen 11 portát találtak, de ebből is több elpusztult. Elpusztultak még a következő helységek: Kiskaránd, Tatamérfalu, Oláhgyöpös, Iharpataka, Pogányhodos, Dalom, Bélfenyér, Tenke, Rogoz, Sípot, Magyarökrös és Kalocsa. Borovszky Samu (szerk.): Bihar vármegye és Nagyvárad. Budapest, é. n. A fentiek közül több Bocskai birtok, így pl. Tatamérfalva, Szentmiklós. 248