Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Magyarország védelme - Európa védelme - Studia Agriensia 24. (Eger, 2006)
MAGYARORSZÁG VÉDELME -EURÓPA VÉDELME BALASSI BÁLINT ÉS BOCSKAI ISTVÁN KORÁBAN - GIZINSKA CSILLA: Egy lengyel vitéz magyar végvárakban a 16. század végén
Akár vészit, akár nyer; igazat ad nekem ebben mindenki, Aki ezekben az időkben velünk volt Magyar Táborokban, amikor a Török alatt Várakat vettünk be. Nem vettük ott soha a leggyengébb Várat úgy, hogy a Török segítséget ne kapott volna, mi ehhez nem értünk. De ha hallunk a Török erejéről, Akkor félünk tőle éjjel és nappal, És a verebekkel együtt mindjárt a nádasba futunk, Miből nem nagy vigaszunk, sőt hírünk sem vagyon. Segítsége nélkül elvesztettük Győrt, Szégyenkezve már elálltunk tőle, Nálánál erősebbet Magyar Földön Nem ismerek Komárom kivételével, mely falakban erősebb. Ez utóbbiak, amelyek elpusztultak, legkevésbbé sem kapván segítséget, Bár a pogány erők erős ütését kibírták. Miből a Törökök nem kis vigaszt vittek el, A Keresztények fölötti győzelemmel, elmentek e dicsőséggel. Ahol Vitéz emberek is férfiasán elestek, Karddal dicsőséget keresvén, kard által halált vettek. De én úgy mondom, hogy az én koromban Nem élem meg a Magyar katonaság fegyelmét, Amig az Ausztriai Házból lesz A Magyar hadsereg Táborának legfőbb parancsnoka, Amig saját fejével maga a Császár nem indul Az egész Birodalommal, erről igy gondolkozik, akárcsak én, Minden prosták. De én ezt kívánom magamnak, Hogy majd pletykának tartsák véleményemet. * Még egy kicsit itt felemlítelek benneteket, híres egri Vitézek meg a ti férfias és ügyes derekasságtokat, Amelynek férfiasságát ott saját szemeimmel láttam; Azt ma mindenütt hirdetem ajkam fájdalmával. A Kereszténység mostani vereségét beszorítom E verssorok közé, melyeket egyszerű fejemben megláttam. Jobb hire lenne, még a vesztett csatának is, 234