Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Magyarország védelme - Európa védelme - Studia Agriensia 24. (Eger, 2006)

AZ EGRI VÁR DIADALA - 1552 - SARUS KISS BÉLA: Egy hegyvidéki végvár katonai infrastruktúrája. Murány katonasága, építményei és fegyverzete

udvari kancelláriai urakat, és egy memorandumot nyújtott át. Kérte, hogy szállítsák Egerbe Trencsénből azt a két ágyút, melyek alkalmasak a török ál­tal belőtt nagy kaliberű ágyúgolyók kilövésére.72 Sugár István szerint a „feltárható levéltári forrásokból az tűnik ki, hogy a megrendelt 6 nagyobb falkonéta és 2 mozsárágyú végül is nem készült el. ”73 Domokos György szerint ugyanakkor két ágyút biztosan Murányban készítették el, és azok 1556-ban már Egerben voltak.74 A részletes 1556-os murányi elszámolásból tudjuk meg, hogy az ágyúön­tés miatt kiknek milyen munkákért fizettek.75 A Miglészről származó Zsig- mond fazekasnak kemencék készítéséért, javításáért és az ágyúöntő formák kialakításáért 25,75 forintot fizettek.76 A vár katonái részére (Pomer, Paul, Adam, Florianus, Leopoldus, Achatius, Chritophorus, Paul Biber és Joann Pomer) május 7 és november 10. között 56,19 forintot (napi 8 dénárt) fizet­tek. Négy „külsős” 10 forintot kapott az új ágyúk körül végzett munkákért, a nagyrőcei Bálintnak, Bemárdnak és Mártonnak 2—2 mFt-ot fizettek, hogy az ágyúhoz szükséges vasalást elvégezzék, a szintén nagyrőcei László ugyan­ezen munkájáért, amit azonban 2 hónapig végzett, 4 mFt-ot. Az 1557. évi el­számolásából megtudjuk, hogy a fazekasoknak az ágyúk készítéséhez szük­séges kemencék és az öntőformák készítése körüli munkákért („circa for- naces et fonnas bombardarum”) 18,76 forintot fizettek, ugyanekkor az ágyú­öntők („fusoris bombardarum”) 35,67 forintot kaptak. 1557-től az 1560-as esztendőkig a várban dolgozó ágyúöntő mester részére folyamatosan utaltak ki vasat, de csak az 1558-1559. évi számadás részletezi, hogy Mathias Zeugwart (Czwigwarth) részére egy nagy ágyú, faszerkezetekért, valamint más, a fegyvereknél használatos szerkezetekért 16 mázsa vasat utaltak ki.77 A vár 1558-ban készült összeírása szerint az ágyúöntő műhelyben egy 53 mázsa súlyú, 36 fontot vető új ostromágyút (bombarda magna), egy nyolc fontot vető új faikont, két 27,84 mázsa súlyú, 3 fontot vető faikont, egy 6 mázsa súlyú, 2 fontot vető Scharfetindl-t („bombarda Scherfetin”) és egy 17,14 mázsa súlyú fél falkonétát („bombarda, media falkonéta dicta”) írtak 72 Uo., 85-88. p. 73 Uo., 88. p. 74 Domokos, Inventáriumok. 21020. rekord. 75 E 554. Szalay gyűjtemény 1727. t. sz. föl. 20-21. 76 („fomacem maximam ad fűnendas Bombardas aptam bis vei etiam ter reparandi denuo et argillam sine matériám pro forma bombardarum semper paranti et laboranti”.) 77 1557-ben 10,73 mázsát „pro necessitatem bombardarum”, 1560-ban „ad bombardas”. 138

Next

/
Thumbnails
Contents