Petercsák Tivadar: Nemesi és paraszti közbirtokosságok Heves Megyében (XVIII-XX. század) - Studia Agriensia 23. (Eger, 2003)

III. NEMESI KÖZBIRTOKOSSÁGOK HEVES MEGYÉBEN - 7. Segélyezés

gítésére 100 ft-ot, valamint két hevesi lakosnak együttesen 100 ft-ot szavazott meg a közgyűlés. Atkáron 1864-ben úgy döntöttek, hogy a kisebb királyi haszonvételek után járó jövedelemből 150 forint „osz­tassák ki a rögtöni segélyezésre szorult községi lakosok között".211 A közbirtokosoknak és a település lakóinak sajátos lehetőséget biz­tosított a közös takarék magtár (Heves), illetve a magtáralap vagy se­gélyalap (Atkár) igénybevétele. A két Heves megyei nemesi közbirto­kosságon kívül máshonnan nem ismert a segélyezésnek ez a módja, ezért tartjuk fontosnak a XIX. század második felében jól dokumentált atkári magtáralap hasznosításának bemutatását. Ez az egyik közbirto­kos által az 1850-es évek elején tett adományból származott. Ebből az alapból a közbirtokosság ínséges időben vetőmagot adott kölcsön, amit természetben adtak vissza a rászorulók. A község által kezelt magtár­alap gabonakészletét 1882-ben készpénzre váltották. 1883-ban döntött úgy a közbirtokosság, hogy visszaveszi a községtől az akkor 944 forint 86 kr tőkével rendelkező alapot, s azt a szegényebb sorsú lakosok mér­sékelt kamat melletti segélyezésére fordítják. 1883-ban az alábbi kezelési szabályzat készült a segélyalaphoz: „l.A segély alap célja, hogy az Atkár községbeli lakosoknak mérsé­kelt kamatra kiosztassék kölcsön képen, s ez által alkalom nyujtassék az uzsora kölcsön elkerülésére. 2. A segély alap tulajdonosa és kezelője az atkári közbirtokosság. Közbirtokos alatt értendő az, ki a közbirtokossági közjövedelmek arányszerű hányadában most vagy jövőben részesül. 3. A segélyalap áll készpénzben 944 frt 86 kr... s kötelezvényben a kamatokat 1882. évi december 31-ig számítva 969frt 36 kr-ból, össze­sen 1914 frt 22 kr-ból. 4. Az atkári közbirtokosság segélyalapja kezelése egy öt tagú vá­lasztmányra bizatik, amelynek tagjai a közbirtokossági igazgató mint elnök, ki egyszersmind pörös esetekben jogosult az alapot képviselni, három választott közbirtokos s egy pénztárnok, ki köteles egy fő-iktató­könyvet, pénztári naplót s egy betűsoros névmutatót vezetni, s az év 211 HML V-207/4. 89. 86

Next

/
Thumbnails
Contents