Petercsák Tivadar: Nemesi és paraszti közbirtokosságok Heves Megyében (XVIII-XX. század) - Studia Agriensia 23. (Eger, 2003)
II. HEVES MEGYE FÖLDRAJZI ÉS GAZDASÁGI ADOTTSÁGAI, KÖZIGAZATÁSI KERETEK
II. HEVES MEGYE FÖLDRAJZI ÉS GAZDASÁGI ADOTTSÁGAI, KÖZIGAZGATÁSI KERETEK Heves megye az Északi-középhegység és az Alföld határterületeit foglalja magában. A két nagy táj találkozása változatos arculatot kölcsönöz a térségnek. Középtájként jelen van itt a Mátra-vidék, a Bükk-vidék, az észak-magyarországi medencék, a Közép-Tiszavidék és az északalföldi hordalékkúp-síkság. A középtájakon belül kis térségek helyezkednek el. A megye területe 3637 km2, az ország területének 3,9%-a. Heves megye éghajlatát jelentékeny mértékben befolyásolja a hegyvidéki és az alföldi terület közötti 400-900 méteres szintkülönbség. A felszín erős függőleges tagoltsága miatt igen változatos éghajlati sajátosságok, mikroklímák jellemzik. Az évi középhőmérséklet 8-10 °C között, a magasabb területeken 8 °C alatt, a déli részen 10 °C felett van. A napsütéses órák évi összege közepes tartamú: 1800-1900 óra. A hegyvidék hűvös, de kiegyenlítettebb éghajlatával szemben az alföldi területeken melegebb, de kontinentálisabb klíma jellemző. A hegyvidék és az alföldi tájak közötti csapadékeloszlás kedvező: 800-900, illetve 550-600 mm között mozog. A megye természetes vízkészletben szegény, területi és időbeni eloszlása is kedvezőtlen. A Zagy- va-Tarna-Galga vízrendszere a Mátra és a Cserhát vizeit, az Eger- és a Laskó-patak a Bükk nyugati oldalának a vizeit gyűjti össze és szállítja a Tiszába. A Mátrában és a Bükkben a természetes növényzetből az erdőség maradt meg, s a hegység központi részein a terület 70-80%-át foglalja el. Az alacsonyabb szinteken már az ember által meghonosított növényzet dominál. Az ember beavatkozását nemcsak a domborzat szelídebb hajlása, hanem a kedvezőbb éghajlat is elősegítette. A XV1-XVII. században megkezdődött nagyarányú erdőirtás a XVIII. században is folytatódott. A kiirtott erdők helyét szántóföldek és kertek foglalták el. A XVII. században kezdődött meg a vadvizek levezetése, a folyók szabá20
