Petercsák Tivadar: Nemesi és paraszti közbirtokosságok Heves Megyében (XVIII-XX. század) - Studia Agriensia 23. (Eger, 2003)
IV. PARASZTI ERDŐ- ÉS LEGELŐKÖZÖSSÉGEK - 6. A közös legelő használata, a legeltetés rendje - b) Tenyészállatok tartása, gondozása
összeadtak ugyancsak tehenenként. A bikaistállóban összegyűlt trágyát is értékesítették Orosziban, 1935 tavaszán nyilvános árverésen 40 pengőt kaptak érte. 1933. december 26-án a gazdasági tanács utasította az elnököt, hogy mivel a bikák sózóteknője már használhatatlan, 2 db-ot vásároljon.402 A bika takarmányát Átányban is a társulat tulajdonát képező kaszáló bérbeadásával biztosították. 1948-ban 11 1/8%-ért „köteles a vállalkozó lekaszálni, betakarítani, az apaállat kertben kazalba rakni a társgazda parancsa szerint”.403 Itt 1932-ben a két kant 3 évi tartásra bérbe adták a nyolc jelentkező közül annak, aki a legkevesebb kaszálóért elvállalta. 1938-ban azonban már az alsó és felső kondás eteti a kanokat, akiknek ezért a társulati gazda tavasszal egy-egy pár féltalpat vásárolt.404 Ivádon a bikarétet a tehéntartó gazdák kaszálták és gyűjtötték össze a takarmányt jogosultakként egy-egy emberrel.405 Bélapátfalván a község vezetése az 1930-as években azzal segítette a gazdaközönséget, hogy a községi tulajdonban lévő 1 telek földet átengedte számukra, s azt a társulat a tenyészkan tartása érdekében 6 évre bérbe adta. Ezért a bérbevevő köteles a két tenyészkant eltartani, és minden év szeptemberében a gazdaközönségnek 8 mázsa zabot átadni vagy amennyiben harmadik tenyészkant is tartaniuk kell, a zabfizetés helyett ezt a kant is tartja és takarmányozza. A bérlő volt köteles beszerezni a kanokat és folyamatosan cserélni a vármegyei Gazdasági Felügyelőség által megszabott időszakonként. Egyúttal köteles a tenyészbikákat megfelelő mennyiségű tiszta alomszalmával ellátni, az alóluk kikerült trágyát kizárólag a bérelt községi földre kihordatni és még legalább 25 kocsi trágyát saját költségén kivitetni. A földet kifogástalanul kell művelnie, s az utolsó évben 3 forgóban meghagyni, hogy ha a továbbiakban nem ő bérli, akkor az új bérlő őszi művelésre átvehesse. A bikát télen Bélapátfalván is a csordás gondozta, s ezért 1936-ban 402 HML V-233/8. 403 HML V-206/11. 173. 404 HML V-206/11. 8., 59. 405 HML V-269/a/l. 175