Petercsák Tivadar: Nemesi és paraszti közbirtokosságok Heves Megyében (XVIII-XX. század) - Studia Agriensia 23. (Eger, 2003)
IV. PARASZTI ERDŐ- ÉS LEGELŐKÖZÖSSÉGEK - 6. A közös legelő használata, a legeltetés rendje
4 véka makk szedésére és elültetésére utasította a vezetőséget. Itt a csemeték közötti legeltetést 1948-ban 50 forintra büntették. A közbirtokosságok szabályozták a gulyák, csordák, kecskenyájak, juhok és sertéskondák nagyságát és kijelölték azok legelőterületét. A századfordulón Átányban a nyájak egész sorának kellett megélni a közlegelőn: a kint háló gulyának, a naponta kihajtott tehéncsordának, a borjúcsordának, a tavaszi szántástól a gabona behordásáig kint háló ökörcsordának, a ménesnek, a kint háló kondának és a naponta kihajtott csürhének, valamint a libanyájaknak. A nagyobb legeltetési társulat legelőjére külön-külön hajtották ki az Alvég és a Felvég nyájait. Általános szabályai voltak annak is, hogy egy-egy legelőterületen miként követhetik egymást a nyájak. Átányban az elsőség a lovat, illetve a szarvasmarhát illette. Birka, disznó, de még a liba is csak olyan legelőre mehetett, amit a nagyjószág már végiglegelt. A sokféle nyáj járását a pusztabíró osztotta be és ásóval, kapával vágott földkupacokkal is megjelölték, hogy meddig legeltethet egyik s másik pásztor.339 Hevesen az egykori külterjes, illetve félszilaj állattartás emlékét máig őrzik a bornyújárás, ökörjárás, tinógulya, ökörgulya, kinháló gulya kifejezések. A ma élő 70 évesek még emlékeznek arra, hogy Szent György naptól Szent Mihály napjáig kintháló gulyák voltak Heves határában. A Borjújárás Hevesről Gyöngyös irányában lévő homokos dűlőrész, s valamikor idejárt a borjú gulya. Volt ott egy fedett karám, ahová a zuhogó esőben és éjszaka behúzódtak az állatok. Hajnaltól késő estig legeltettek a gulyás, bornyász felügyelete mellett. A Fácányosban és a Rudi-tagban is emlékeznek borjú gulyára az 1940-es évekig. Tinógulya az Akolhát részen volt a ’30-as években, oda májustól október végéig hajtották le a növendék jószágot. A heverő' marhát (tinót, igavonó ökröt) Pélyre vagy Jászapátin túl, a Kisérre is leadták a gazdák. Ott béreltek legelőt és külön gulyást fogadtak. A gulyának sózófák voltak felállítva a legelőn, a sóról a vezetőség folyamatosan gondoskodott. A gazdák ki-kijártak megnézni, hogy fejlődik a jószág, s ilyenkor a gulyásnak is vittek egy kis bort, pálinkát vagy egy darab szalonnát.340 339 Fél Edit-Hofer Tamás 1997. 35-36. 340 Petercsák Tivadar 2001b. 384. 151
